Ha ezt elérjük, megszűnik a maszkhasználat, és védettségi igazolvány nélkül is látogathatóak a fürdők, éttermek, strandok.
A koncertek, sportrendezvények alkalmával azonban kell majd. Tömegrendezvények esetében marad a védelmi igazolvány kötelezettsége – tette hozzá. Szólt arról is, hogy a schengeni határainkon megszűnt az ellenőrzés. Július 1-től elérhetőek lesznek az uniós zöld útlevelek itthon. „Gulyás közölte, hogy hétfőtől kampány indul az uniós zöldigazolványról. A szomszédos országokba már e nélkül is lehet utazni” – tette hozzá.
Gulyás bejelentette, hogy jövő héten indul a nemzeti konzultáció. A járványok és a népvándorlás korát éljük, a legfontosabb a gazdaság megerősítése. 200 ezer forintos minimálbérről, a hitelmoratórium, és a gyermekek védelméről szóló törvény is része lesz a konzultációak. A törvény alapján a szülők feladata a gyermekek szexuális nevelése, a felnőttek életébe nem szól bele a törvény – hangzott el.
A kormány válaszolt azon uniós országoknak, akik kritizálták a magyar törvényt – mondta Gulyás.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán