Elhunyt Wéber János, az MDF egyik alapítója

2021. június 24. 23:21
Elhunyt Dr. Wéber János jogász, nyugalmazott média államtitkár. A Magyar Demokrata Fórum Baranya megyei társalapítója, az Országos Rádió és Televízió Testület alapító tagja.

Elhunyt Dr. Wéber János jogász, nyugalmazott média államtitkár. A Magyar Demokrata Fórum Baranya megyei társalapítója az Országos Rádió és Televízió Testület alapító tagja 1996-tól, mely tisztságet 3 éven át töltötte be. 1953 március 18-án, Szekszárdon született, 1976-ban szerzett jogi dipolmát Pécsen, ahol 1981-től folytatott praxist. Két gyermeke született. Hatvannyolc évet élt. 

„Jogi pályafutásom során elsősorban két területen szereztem joggyakorlatot. A vállalati szövetkezeti jogtanácsosi munkában a munkajogi igazgatási kérdések mellett elsősorban a gazdasági perekben működtem közre, néhány ügykörben specialistaként. Az államigazgatásban, illetve a közigazgatásban a törvényességi felügyelet, hatósági ügyintézés, valamint a szervezet- és intézményirányítás területén szereztem ismereteket. 1993 . június 15-től az Igazságügyi Minisztériumban a büntetésvégrehajtási és jogi képviseleti ügyek felügyeletét láttam el helyettes államtitkárként. Részt vettem a gazdasági kamarákról szóló törvény kodifikációjában és a médiatörvény előkészítésében” – írta önéletrajzában Wéber János. 

Egy igazi polgár

„Meghalt a barátom. Mondhatjátok, magánügy, de nem igaz. A veszteséget kevesen érezzük magunkénak, pedig sokaké. Mindazoké, akik hisznek a polgári Magyarországban.

Wéber János igazi polgár volt. Lojális, de kritikus a mindenkori hatalommal szemben. Szarkasztikus humora felejthetetlen.

Az MDF alapítóinak egyike. Nehezen viselte, hogy ma már – jól, rosszul – mások képviselik az általunk vallott értékeket. És fiatal barátaim is nehezen viselték a kritikáit. Ez rendben is volt így, ameddig élt a barátom. De aki a polgári Magyarország hívének tartja magát, az a saját halottjaként gyászolhatja Wéber Jánost. A barátomat. Egy igazi polgárt” – áll Kónya Imre nekrológjában. 

 

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés