hogy a harc „ne keményítse meg végzetesen a szívünket”, és a legdurvább csatákban is emberek maradhassunk. Megmutatta, hogy nem a legyőzendő ellenfél számít, hanem azok, akikért és amiért valóban harcolunk; figyelmeztetett, hogy hiába aratjuk sorban a győzelmeket, ha nem vigyázunk, a kultúránk örökre eltűnik.
Jankovics Marcell az egyik utolsó polihisztor volt, akit a földünk a hátán hordott, lenyűgöző életművet hagyott hátra
– mondta Orbán Viktor, kiemelve, hogy mennyi minden fért bele a művész életébe, és hogy képes volt 23 évet áldozni Az ember tragédiájára. Az igazi ajándék, a valódi hőstett maga a végeredmény, hiszen olyan művet adott ki a kezéből, hogy a rászánt évek minden egyes napja és az érte folytatott küzdelem megérte – tette hozzá a miniszterelnök.
Kiemelte, hogy Jankovics Marcell számára magyarnak lenni, magyar nyelven beszélni nem állapotot, hanem rangot jelentett.
Hitte, hogy a magyar kultúra joggal tart igényt a világ figyelmére, és eszébe sem jutott, hogy a nyugati világ ízlésére átcsomagolva tegye emészthetővé. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy megszületni és meghalni is nehéz, jól meghalni különösen az, de a keresztényeknek segítségükre siet az Úristen, aki összeköti a termékeny, dolgos életet a jó halállal. Ha teljesítjük a küldetésünket, megkímél attól, hogy az életet hiábavalóságnak tartsuk, a halált megsemmisülésként rettegjük – mutatott rá.