A DK szerint több ezer egészségügyi dolgozó tervez felmondani

2021. június 18. 13:26
A politikus ezt arra alapozva mondta, hogy az Egészségügyi Kamara felmérését több mint 1600 olyan egészségügyi dolgozó írta alá, aki fel szeretne mondani.

Több ezer egészségügyi dolgozó tervez felmondani a kormány koronavírus-járvány alatt hozott egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvénymódosítása miatt” – közölte Gy. Németh Erzsébet (DK), a humán területekért felelős főpolgármester-helyettes pénteken, online sajtótájékoztatón.

A politikus ezt arra alapozva mondta, hogy az országos demonstrációra készülő Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara felmérését több mint 1600 olyan egészségügyi dolgozó írta alá, aki fel szeretne mondani.  „A kormány a lehető legrosszabbkor, a járvány harmadik hullámának az elején fogadta el az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt” – vélekedett. Hozzátette: akkor négyezer egészségügyi dolgozó mondott fel, és most ennél is többen távozhatnak.

Szerinte ez a magyar állami egészségügy végét jelentené,

hiszen jelenleg is legalább húszezer ember hiányzik onnan.   

A DK szerint azt kell tenni, amit Dobrev Klára DK-s miniszterelnök-jelölt javasolt: fel kell függeszteni „az egyeztetés nélkül elfogadott egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt”, és meg kell kezdeni az egészségügy humánforrásának fejlesztését, vagyis legalább háromezer új orvost, kilencezer új ápolót és ötszáz új háziorvost kell munkába állítani a következő években. „Ha ezek nem történnek meg, az emberek nem fognak vizsgálatokhoz, műtétekhez jutni” – tette hozzá Gy. Németh Erzsébet.

(MTI)

Összesen 28 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés