Dömötör Csaba válasza Szabó Tímeának: Amit ön csinál, az politikai hisztériakeltés

2021. június 14. 13:15
A Diákváros és a Fudan egyetem megvalósítása egyszerre is megvalósítható.

Ha lakhatást szeretnének nyújtani a fiataloknak, ne támadják mindig a családi otthonteremtési programot – fogalmazott Szabó Tímeának adott válaszában az államtitkár. A Párbeszéd frakcióvezetője szerint az ügyben azt kell eldönteni, hogy „akarunk-e 540 milliárdos kínai hitelt a nyakunkba, vagy inkább a vidéki fiataloknak biztosítunk lakhatást”. Hozzátette: „aki ezt a törvényt megszavazza, az Magyarországot bocsátja aruba Kínának, aki ezt a törvényt holnap megszavazza, az a magyar emberek akarata ellen szavaz”.

Szabó Tímea arról is beszélt, hogy a Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina által kezdeményezett szavazás eredménye szerinte egyértelműen azt mutatja, hogy a budapestiek nem kérnek a Fudan Egyetemből. (A képviselő által emlegetett konzultációt egyébként a kétmilliós lakosú Budapesten alig több, mint harmincezren töltötték ki – a szerk.)

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára válaszában úgy fogalmazott: „Azt sajnálom, hogy egy egyetem kérdéséből politikai kampánytémát szeretnének csinálni, ezt végtelenül sajnálom. Mégis csak egy új egyetem megléte a tudást bővíti és pozitív gazdasági következményei is lehetnek. Most amit ön csinál, az nem más, mint politikai hisztériakeltés, mert nincsenek még kidolgozott tervek az egyetemre vonatkozóan, mint ahogy

hitelfelvételről sem született döntés, ezért azok a kalkulációk, amiket ön most megosztott, azok nem áljják ki a valóság próbáját”.

Hozzátette: „ha meglesznek a kidolgozott tervek, akkor a kormány támogatja azt, hogy ebben a kérdésben akár népszavazás is legyen, támogatjuk azt, hogy a budapestiek, vagy akár a Budapesten kívül élők is elmondják a véleményüket ezzel kapcsolatban”.

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Összesen 56 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ennek a Szabónak van férje?
Ez az ostobaság, gyűlölködés és rikácsolás három percig is elviselhetetlen.

Úgy várom már, hogy a rendszerváltás utáni politikai osztály eltűnjön már a picsába!

No meg az is érdekes, hogy a Vezér kijelentette, hogy lesz népszavazás, erre az államtitkár már azt mondja, hogy "ebben a kérdésben akár népszavazás is legyen", vagyis a jóember már csak feltételes módban beszél.
No meg a tervek kidolgozása is kurva sok pénzbe kerül, így olcsóbb lenne ha a tervek kidolgozása előtt lenne népszavazás.
Szóval az egész csak parasztvakítás amit csak a hívek veszne be, igaz ők ezerrel.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés