Orosz csizmatalpak a lelkünkben

2021. június 13. 8:58

Franka Tibor
Magyar Nemzet
Sötétedéskor riglire zártam a szobaablakot, nehogy éjszaka beugorjon rajta az utcáról nőt követelve néhány részeg katona.

„Kerek harminc esztendeje, 1991. június 19-én hagyta el a záhonyi Tisza-hídon át hazánk területét Viktor Silov, a szovjet hadsereg parancsnoka, az utolsó megszálló orosz katona. Legalábbis fizikálisan.

Engem azzal szerencséltetett a sorsom, hogy az orosz megszállás dísztelen valóságát már egészen korán, születésem napjától élvezhettem, mivel 1952-ben Szolnokon, az orosz laktanya melletti Tulipán utcában láttam meg a napvilágot. Többek között ezzel magyarázható például az is, hogy már hétéves koromban kenőcsszagú, csizmás ruszki katonákkal együtt szívtam stikában a nem kevésbé büdös mahorka cigarettát a laktanya kerítése mellett, és zárhattam anyám parancsára sötétedéskor riglire a szobaablakot, nehogy éjszaka beugorjon rajta az utcáról nőt követelve néhány részeg katona.

Ez a páni félelem és előrelátás, amely több százezernyi magyar család életében sem volt előzmény nélküli, sajnos atyai nagynénémet, Szabó Miklósnét született Franka Máriát nem menthette meg attól – sőt a riglivel zárt ablakok és elreteszelt nagyajtó sem –, hogy egyetlen óra alatt három részeg ruszki ártatlan prédája legyen. A festői szépségű nógrádi Cserhátszentivánt halálfélelem kerítette hatalmába, amikor a Bézma-hegy felől bejöttek az oroszok. Ahol nem hallotta meg időben a vadállati csörtetést a családfő, az édesapa, a fiútestvér vagy a férj, ott a bezárt ajtó- és ablakrekeszek mit sem értek a puskatussal szemben. A szomszédos Alsótoldon az akkor tizenhét éves édesanyámat a többi lánnyal meg asszonnyal még időben a falu temetője alatt ma is meglévő pincébe rejtették, ajtaja elé pedig szénát vasvilláztak takarásnak.

A szentiváni Marika nénémet viszont pőrére vetkőztették, miközben könyörgő hites urát, Szabó Miklós kőművesmestert, közös gyermekük, az egyesztendős kicsi Miklóska keserves sírása közepette géppisztollyal zavarták ki az ablakon át a fájdalomtól megdermedt éjszakába. Mielőtt nekiláttak volna sírva imádkozó nagynénémnek, beittak a pincében talált lila színű nohaborból, amit Miklóska bilijéből kortyolgattak egymás után, mert bizonyára azt hitték a fehér zománcos éjjeliedényről, valamiféle flancos flaska lehet.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 47 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Neki nem az olvasástól, hanem a szovjet katonák általi csoportos megerőszakoltatásától tisztulna az agya.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés