Brüsszelben már készítik a kínzóeszközöket Magyarország ellen: ez lesz az első három lépése az Európai Bizottságnak

Még csak nem is rejtették véka alá.

Csak rátok számíthatunk, hogy visszavegyük azt, ami a mindannyiunké. Magyarországot! – írja közösségi oldalán a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.

Amint arról korábban beszámoltunk, 9,6 millió forintot szabott ki a parlament házelnöke, Kövér László Jakab Péterre, a Jobbik elnökére és miniszterelnök-jelöltjére, miután egy parlamenti felszólalásában ficsúroknak nevezte a kormánypárti képviselőket.
A politikus erre pénzgyűjtésbe kezdett saját Facebook-oldalán, miközben fizetése nemrég emelkedett 2,4 millió forintra.

„Ha százmillióra büntetnek, akkor sem tudnak elhallgattatni!” – írta korábban Jakab.
Az adományokat továbbra is várja a Jobbik miniszterelnök-jelöltje, sőt az adományozók lakcímét is kéri a közleményrovatba. „Kövér arra kéri az országgyűlést, ne engedjenek a 10 milliós büntetésből, merthogy szerinte visszaeső vagyok” – fogalmaz a Facebookon. Jakab szerint a feje tetejére állt minden, és ideje lesz rendet tenni. „Fizessenek meg a tolvajok! Jólétet minden magyarnak!” – zárja posztját.
Kép forrása: MTI/Kovács Tamás