Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

A dugók oka egyértelműen a rossz városvezetés – írta Deák Dániel Facebook-oldalán.

Mint ismeretes, már napok óta hatalmas dugók vannak Budapesten, reggelente és délután gyakorlatilag megbénul a főváros, mondhatni megvalósult a „hiperpasszív” közlekedés – írta Deák Dániel közösségi oldalán.
Az MTVA Híradója is készített egy összefoglalót a közlekedési dugók kapcsán:

A külső kerületekből, szinte esélytelen volt bejutni a belvárosba:
„Kiolvastam volna egy kétkötetes könyvet, mire átértünk a hídon. Ilyen még nem volt. Ez sosem volt járható út, de most tragédia”
– mondta egy taxis a köztévének.
A Híradóból kiderül, hogy többen elvesztették a türelmüket és a buszsávot használták, valamint balesetveszélyesen fordultak meg.
A fővárosi városvezetés felelősségéről Deák Dániel azt írta: „Szemmel láthatóan Karácsony Gergely hárítja a felelősséget, nem pedig megoldja a problémákat, amit egyébként egy városvezetőtől elvárnának a választók.”
A közlekedési dugókról fotókat itt találhat.