Soha ne borulj térdre!

2021. június 9. 10:35

Kötter Tamás
Facebook
Mit is várhatnánk el egy olyan párt politikusától, aki az USA problémáiért szolidaritást vár el.

„Megalkották a kisebbségi politikát, amely alapján egyes vélt vagy valós faji, szexuális, életmód, nemi (elhitették a nőkkel vagy legalábbis egy részükkel, hogy ők elnyomott kisebbség) kisebbségeket kreáltak és uszítottak a nyugati civilizációban a fehérek, azon belül is a fehér hetero férfiak ellen. Ez a vélt faji elnyomásra épülő kritikai fajelmélet, aztán, mint egy veszélyes vírus kiszökött az egyetemek bölcsészkaráról és az oktatáson keresztül befolyást szerzett nem csak a humán oktatásban és tudományokban, de a média, a gazdaság és ami a legfontosabb a kultúra területén is.

A kritikai fajelméletet, melynek értelmében az identitásunk elsődleges meghatározója az, hogy melyik etnikumhoz tartozunk, és ennek alapján eldönthetjük, hogy elnyomók vagy elnyomottak vagyunk, nem más, mint nyílt fehér ember ellenes rasszizmus, ami ugyanolyan undorító és veszélyes, mint minden faji megkülönböztetés.

Ami pedig derék Niedermüller elvtárs bejegyzését illeti: nincs új a nap alatt. Békés Márton mára már kultikussá váló gondolatával élve ennek a baloldali csapatnak »egy önálló gondolata sem volt, mely magyar talajból nőtt volna ki, minden ízében exportideológiákat képviseltek«. Marci szavaihoz talán csak annyit tennék hozzá, hogy ugyan mit is várhatnánk el egy olyan párt politikusától, aki tengerentúli, az USA nevű birodalom társadalmi és belbiztonsági problémáiért szolidaritást vár el, miközben iparszerűen uszít a határon túli magyarokkal szemben, akiket, nem mellesleg, rendszeresen románnak, szlováknak, ukránnak, szerbnek titulál. Hát milyen magyarok ezek?”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 46 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Willy Brandt, az NSZK kancellárja, amikor letérdelt a varsó felkelés áldozatainak emlékműve előtt, tudod mit csinált? Soha nem fogod kitalálni, ezért elmondom. Azt, amit annyira szorgosan szajkóztok, amikor arra van szükségetek: szembe nézett Németország múltjával. Talán elismered, hogy volt mivel szembenéznie.

Ez az, amit kommunista elődeid elvtársai, sem Walter Ulbricht, sem Erich Honecker a hitleri Németország részét képező NDK vezetői nem tettek meg, mert talán úgy érezték, hogy a szembenézést letudták azzal, hogy a szovjet birodalom helytartói lettek. Ahol Sztálin halála előtt zsidó orvosok pere volt előkészületben.

Nekünk milyen szembenézni valónk van a gyarmatosító nyugati országok, vagy a néger rabszolgákat tartó USA múltjával? Mert ez csak rájuk tartozik.

A varsói felkelés résztvevői hősök voltak.

'Soha ne borulj térdre!' - kierőszakolt szokásnak engedve semmikép.

- Hollán Sándor a Tanácsköztársaság idején a vörösterror egyik első áldozata lett. Fiával, ifjabb Hollán Sándor államtitkárral együtt
1919. április 22-éről 23-ára virradó éjjelen hurcolták el Pauler utcai lakásukból
a Vörös Őrség Lázár Andor Endre által vezetett különítményesei,
majd a Széchenyi lánchídon hátulról mindkettejüket fejbe lőtték és holttestüket a Dunába lökték.
- Brenner János rábakethelyi káplánt 1957. december 14-éről 15-ére virradó éjjel betegellátás ürügyén egy 17 éves fiatalember kihívta a rábakethelyi plébániáról, és útközben máig ismeretlen tettesek harminckét késszúrással megölték.
Ez csak kettő.
Azok ölették meg, illetve azok ősei, akik most Washington-Új-Szodomában G. Soros pénzeiből a térdepeltetőket fizetik...
A Hollán-gyilkosok Vörös Őrségét, a Brenner-gyilkosok ÁVH-embereit ugyanaz a mocsokforrás hozta létre és működtette, mint ma a G. Soros BLM-térdepeltetőit...

Nem jut pénz az ilyenekre a Nemzeti Filmalapból.
Nemes Jeles épp most kapott 900 milliót, első lépésben.
Az fontosabb, épp a magyarok ellen filmez...

A 150-es iq-dal válaszolbál azon kérdésre, hogy mi a fene köze van a Fidesznek, a BLM- hez?
Képmutató, seggnyaló társaság vagytok!

Meg a Kommunista Part prominensei elott sem kellett leterdelni. Eleg volt eljenezni, megtapsolni oket, a mar nem elok kepmasat pedig ide-oda hurcibalni.
A BLM szintet lepett. Terdeljenek csak le oistensege, a Sorosek elott!

Most úgy néz ki, vesztésre állunk.
Nagyjából az erőviszony az, mint Eger, Nándorfehérvár esetében volt.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés