A főváros leaszfaltozta Budapest egyik legszebb virágágyását

2021. június 9. 9:34
Az aszfaltkörben állítólag egy kicsinyített körforgalom lesz.

„Rendben van, hogy felújítják a Lánchidat, de mit vétett a Clark Ádám téren a körforgalom szép és városképi virágágyása, hogy lebetonozták?” – kérdezte a Telex olvasója. A lap elsőre a következő címet adta az aszfaltozásról szóló cikknek: „Karácsony leaszfaltozta Budapest legszebb virágágyását”. Később módosítottak, és átírták a címet erre: „Leaszfaltozták a Lánchíd előtti csodaszép virágágyást”.

Elvileg visszaépítik

A Telex megírta: mivel a Lánchíd felújítását és a hídfők átépítését a fővárosi önkormányzat és cége, a BKK vezényli, ezért megpróbáltak arrafelé „tapogatózni a választ keresve”. A megfejtést a portál beruházásra rálátó forrása így írta le: az aszfaltkörben egy kicsinyített körforgalom lesz, ahol majd az autók közlekednek a lezárás után.

A BKK szakszerűbb előadásában úgy szól a magyarázat, írja a Telex, hogy a Clark Ádám téri körforgalom eddigi, 20 méter sugarú középszigetét elbontják, helyette egy 8 méter belső és 14,5 méter külső sugarú, szűkített körforgalmat alakítanak ki. Az új körforgalom középpontját az eredetitől nyugati irányba, az Alagút felé tolják el. Hangsúlyozták: az átalakítás célja, hogy a Lánchíd június 16-ra tervezett teljes lezárásakor ne okozzon fennakadást a közúti forgalom elterelése. Amikor várhatóan 2022 decemberében visszaadják a hídpályát a forgalomnak, addigra a körforgalom visszaépítése is megtörténik, virágágyásostul – írja a Telex.

A kép forrása: Olvasónk

Összesen 93 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

De legalább a Zorbán megbukott!!!

Rühellem Karácsonyt, mindenre alkalmatlannak tartom, de ez valószínűleg elkerülhetetlen.

Másfél év helyzetfelmérő facebookozás után elérkezett a nagy nap:
Karácsony etáss-úrnak immár dolgoznia kell, ezúttal konkrét formában.
Mindjárt egy virágágyással kevesebb, de persze Pestet úgy teleépíti zölddel, fákkal, egzotikus vadállatokkal, hogy a jó demokrata-haladár pesti nem fog ráismerni, még a saját anyjára sem, amikor az megkérdezi tőle: Fiam, te is erre az állatra szavaztál?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés