A CDU nyerő, de kereszténysége már csak kulturális adalék

2021. június 7. 9:59

Prőhle Gergely
Index
A keleti identitás megtestesítője napjainkban már nem a kommunista utódpárt, hanem a jobboldali AfD.

„A Szász-Anhaltban június 6-án megtartott tartományi választás egyértelmű kereszténydemokrata sikert hozott. Reiner Haseloff, aki 2016 óta a CDU vezette fekete-vörös-zöld kormánykoalíció miniszterelnöke, 36 százalékra tudta növelni támogatottságát, látványosan megcáfolva ezzel azokat az előrejelzéseket, amelyek még a szélsőjobboldalinak mondott AfD győzelmét sem zárták ki. Utóbbi veszített korábbi támogatottságából, és 23 százalékkal a második helyen végzett. Ez volt az utolsó tartományi megmérettetés a szeptemberi parlamenti választás előtt, amikor Angela Merkel utódlása lesz a tét. Kérdés, milyen következtetéseket vonhatunk le az alig több mint kétmilliós keleti tartomány eredményeiből az országos trendeket illetően.

Közvetlen következtetéseket semmiképp, mindazonáltal fontos tapasztalatokkal gazdagodhattak a pártstratégák az elmúlt hónapokban és az eredmények láttán. A szász-anhalti sikert egyértelműen a miniszterelnök javára írják, aki valóban valamelyest különc a kereszténydemokrata politikusok között is. A járványkezelésben kimondottan különutas politikát vitt, határozottan szegült szembe a kancellár központosító intézkedéseivel, sok esetben nagyobb szabadságot követelve a pandémia által kevésbé sújtott tartománya számára. Kiállt a kelet-német identitás mellett, ami talán furcsa azoknak, akik felnőtt fejjel élték meg a létező szocializmus német változatát, az NDK-t, ugyanakkor nem furcsa azoknak, akik értik a magyarországi politika mozgatórugóit: a szuverenitás védelme nemcsak »Brüsszellel« szemben lehet hasznos a belpolitikai célok elérésében, hanem, mint Haseloff tette, a nyugat-német dominanciájú politikai elittel, »Berlinnel« vagy épp a nyugati tulajdonosi csoportok által dominált sajtó ellenében is. Még inkább világossá válik a különállás, ha mindehhez még hozzátesszük, hogy Haseloff egy ún. Orbán-Versteher, vagyis aki nem áll be a magyar miniszterelnököt diktátorozó vagy legalábbis távolságtartással kezelő politikusok sorába. Mindezzel egyidejűleg azonban világosan elhatárolódott az AfD-vel való együttműködés minden formájától, ennek lehetőségéről nyilvánosan elmélkedő miniszterét pedig kidobta az állásából. S bár a szociáldemokratákkal és a zöldekkel kormányozva Haseloff sem volt könnyű helyzetben, de társadalompolitikai kérdésekben, legyen szó akár a bevándorlással vagy az LMBTQ-közösséggel kapcsolatos álláspontjáról, határozottan kiállt konzervatív, hívő katolikus álláspontja mellett.

A CDU/CSU kancellárjelöltségéről folyó vitában inkább Markus Söder mellé állt, ugyanakkor kampányának végső szakaszában már teljes egységben lépett fel Armin Laschettel, aki most, a fényes tartományi győzelem mámorában a saját igazát is visszaigazolva láthatja.

A CDU tartományi győzelme mindenesetre megkönnyebbülést jelent a párt vezetésének is, ezért lázasan igyekeznek magukat rámontírozni a szász-anhalti dicsőségtáblára. S bár a CDU országosan mért támogatottsága mindössze 24 százalék, a vasárnap elért 36 százalékos szavazati arány átsegítheti a teljes párttagságot az Armin Laschet alkalmasságával kapcsolatos kételkedésen. Kérdés persze, hogy ez elegendő lesz-e a győzelemhez.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 13 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés