Az ISZOMM szerint az ország negyven százaléka korszerűsített szocializmust akar

2021. június 2. 10:05
Székely Sándor úgy gondolja, hogy a rendszerváltás után 32 évvel nem ártana arról beszélni, mit is hozott el a kapitalizmus.

„Pártom, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom szocializmust akar” – kezdi cikkét a Szabad az Á blogon Szanyi Tibor pártjának, az Igen Szolidaritás Mozgalomnak az országgyűlési képviselője, Székely Sándor.

A baloldali politikus szerint ideje beszélgetni a rendszerváltás után 32 évvel arról, hogy „mit hozott el nekünk a kapitalizmus”. A felsorolásában kiemelte, hogy „szétverték az iparunkat is, hogy munkásaink immár külföldi országok nagy cégeiben dolgozhassanak, látástól mikulásig”, illetve, hogy „kiszolgáltatták a népünk felét az új földesuraknak”.

Székely ezt követően egy közvélemény-kutatás grafikonját elemzi, amelyből megállapítja, hogy abból

egyértelműen látszódik, hogy az ország negyven százaléka korszerűsített szocializmust akar”.

„Pénzt kell adni az embereknek! Legyen 250 ezer forint a nettó minimálbér, kezdjük el a szociális válság felszámolását!” – zárja gondolatmenetét Székely.

Címlapképen: Székely Sándor (b) Szanyi Tibor (j)

Kép forrása: YouTube

Összesen 54 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Na! Lecserélik a gumibotot? Paprikaspré? A guillotine mondjuk oldschool, de elég kreatívak, csak kitalálnak valami korszerűt.

A létező szocializmus nem működik, a működő szocializmus nem létezik.

Ez egy axioma.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés