Asztalhoz ül a Hamasz és a Fatah Egyiptomban

2021. június 1. 16:51
Az egyiptomi kormány kibékülést szolgáló párbeszédre hívta a rivális Hamász és Fatah palesztin frakciók vezetőit a jövő hétre Kairóba – közölte kedden az Extra News helyi, egyiptomi hírtelevízió.

A jelentés szerint az egyeztetéseket Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfő és a Palesztin Hatóságot (PH) vezető Mahmúd Abbász palesztin elnök vezetésével folytatják majd. A televízió közölte, hogy az erre vonatkozó elképzelésekről Abbász Kámil, az egyiptomi hírszerzés vezetője tájékoztatta a palesztin feleket hétfőn, a Gázai övezetben tett látogatásakor.

Kairó a többi között ütemterv kidolgozását javasolja a palesztin frakciók kibékítésére    

Jahja Szinvar, az iszlamista Hamász mozgalom gázai illetékes vezetője a Kámillal folytatott megbeszélések után kijelentette, hogy már a közeli napokban megindulhatnak a palesztin frakciók közötti megbeszélések az egyiptomi fővárosban. Hangsúlyozta, hogy jelen körülmények között mindez rendkívüli jelentőségű lesz a palesztinok összefogása és közös álláspontjuk kidolgozása szempontjából.    

Ciszjordániában a mérsékeltnek tekintett Fatah vezette Palesztin Hatóság, a Gázai övezetben pedig a Hamász iszlamista mozgalom kormányoz 2007 óta.    

A Hamász és Izrael májusban 11 napos háborút vívott egymással. A konfliktusban 253-an – köztük több tucat nő és gyerek – vesztették életüket a Gázai övezetben, Izraelben pedig 13-an – köztük gyerekek – lelték halálukat. A háború azután robbant ki, hogy Jeruzsálemben összecsaptak egymással palesztin muzulmán hívők és izraeli biztonsági erők az iszlám harmadik legszentebb helyén, az al-Aksza mecsetnél. Az összecsapásokat elsődlegesen az váltotta ki, hogy ki akartak költöztetni négy palesztin családot a kelet-jeruzsálemi Sejk Dzsarráh negyedből, hogy lakásaikat a korábbi tulajdonjogukra hivatkozó zsidó családoknak adják.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/AFP/Dzsafar Astijeh

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés