Karácsony: Orbán Viktor egy gonosz ember

2021. május 22. 9:25
„Szerintem ez az érdemi tengely, ami minket elválaszt” – nyomatékosított az ellenzéki miniszterelnök-jelölt.

A Telex magyarázó című műsora készített videóriportot Karácsony Gergelyről, amelyben úgy mutatják be, mint akire még azok sem haragszanak, akiket átejtett. Emellett próbálják árnyalni azt a képet, amely kialakult egyesekben, miszerint a főpolgármester gyengekezű, tutyimutyi és teszetosza.

A szövetségesei mellett olyanokat is megkérdezett a Telex, akik elmondásuk szerint konfliktusba kerültek vele a karrierje során. Többek között Schiffer András, Szél Bernadett, Ungár Péter és Mesterházy Attila is megszólal a videóban.

A riportban arra keresik a választ, hogy miként vált Karácsony az ellenzék „legnagyobb hatalommal rendelkező szereplőjévé”, amiért Orbán Viktor legesélyesebb kihívójának tartják külföldön is – vezeti fel a lap újságírója.

A nagyjából 27 perces anyagban a főpolgármesterből ellenzéki miniszterelnök-jelöltté avanzsáló Karácsony elmondja:

„Én nem szeretném magamat semmilyen Orbán Viktor által megalkotott tengelyen elhelyezni, szerintem egy gonosz ember, én pedig igyekszem nem azzá válni. Szerintem ez az érdemi tengely, ami minket elválaszt.”

A videóban szóba kerül az LMP-ben betöltött szerepe, a pártszakadás, a Párbeszéd vezetése, valamint a zuglói és főpolgármesteri teljesítménye is. Tordai Bence ennek kapcsán kijelenti, hogy Karácsony véghezviszi azt, ami Tarlós Istvánnak nem sikerült, felújítja a Lánchidat. Emellett Karácsony „hiperpasszív” angol nyelvtudása is szóba került. Erről a főpolgármester elmondta, hogy a Fidesz tőle jobban tart, mint másoktól, ezért támadják ezzel, és próbálják kidomborítani a gyengeségeit. „A Fidesz nem egy olyan nagyon bonyolult politikai logikát követ” – jelentette ki.

A videóriport egy héttel azután jelent meg a Telexen, hogy Dull Szabolcs főszerkesztő és Karácsony embere, Dorosz Dávid egyeztettek. Az összejövetel pont egy héttel azelőtt volt, hogy Karácsony Gergely bejelentette indulását a baloldali előválasztáson, az ügyről korábban mi is beszámoltunk.

Összesen 321 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Lasd: Gyurcsany family.

Kénytelen vagy így ábrázolni azt, aki tudja, mit akar és véghez is viszi. Karácsony nem tudja, mit akar, ezért mindig megmondják neki, nem vitt véghez semmit, lényegében egy felépített, eldobható balfasz, akit ettől ábrázolnak jó emberként. Amerikai minta, vö. Biden nagypapa.

Az bizonyos:
SZAVAKBAN KARÁCSONY TELJESÍT
MESSZEKIEMELKEDŐEN.
EZZEL FORDÍTOTTAN ARÁNYOS
KARÁCSONY TELJESÍTMÉNYE.
Magyarul: Karácsony Gergelyt aki komolyan veszi, az bolond.

Dehogy nem.
2002. Kende-könyv és egyebek.
Megyjegyzem, a mai napig (akár már tudatlanul is!) a Kende-könyv hazudozásait böfögik fel az orbánfóbok...

Orbán tehetséges és rátermett, Karácsony meg egy bólogató kutya facebook accounttal.

Ugyanezek az emberek: "A Zorbán gyűlöletet kelt! A Zorbán kettészakítja az országot! A Zorbán lealjasítja a közbeszédet!"

Orbán lesz még tömeggyilkos, pedofil, háborús bűnös, és még sok egyéb, ami majd a kampányhajrában fel fog bukkani... Egyébként pedig kis-Karácsony nem érti a gonosz szó jelentését, mert hogy ki gonosz, azt csak az élő Isten tudhatja, s kis-Karácsony messze nem az, csak egy Fegyenc-kreatúra.

"Óbán gonosz, én meg aranyos vagyok!"

Az Isten is miniszterelnöknek teremtette.

Amúgy igen: ez az "Orbán gonosz" azért megint egy (újabb és újabb) Rubicon átlépése. Ez kb. már Joseph Goebbels, ehhez képest a pár nappal ezelőtti "Orbán alacsony és kövér" még csak egy gyenge előjáték volt.

Na igen.

BEVONNI ŐKET A FOLYAMATBA.

Azért a jobboldali média helyében én újra és újra rákérdeznék erre.

Indoklás nincs. Az, mert ők azt mondják.

Olyan óvodás panaszkodás.

Te vagy a gonosz, egy politikai ellenfeleidet mocskoló gonosz óriás vagy. Magasságra.
De eltörpülsz Orbán Viktor mellett.
Orbán egy fantasztikus édesapa, nagypapa, aki minden gyermekét Isten ajándékának tartotta és örömmel elfogadta.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés