LMP: Kormányváltás után vissza kell állítani az egyetemi autonómiát

2021. május 17. 13:12
Keresztes László Lóránt elvont források visszaadásáról beszélt.

A felsőoktatástól elvont forrásokat vissza kell adni az intézményeknek – ezzel a céllal nyújtott be módosító javaslatokat az LMP a jövő évi költségvetési javaslathoz. Keresztes László Lóránt frakcióvezető hétfői, online is követhető sajtótájékoztatóján kifogásolta, hogy mindössze 119 milliárd forintnyi fejlesztési támogatáshoz jut a felsőoktatás az uniós helyreállítási alapból, a korábban ígért 1500 milliárd forint helyett. Kijelentette:

a forrás volt a legfontosabb érv az egyetemek modellváltása mellett.

Az uniótól várt forrás kiesését jövőre sem pótolja a kormány, sőt a politikus szerint brutális megszorításra számíthatnak az egyetemek.    

Felháborodás a felsőoktatásban?

A 2022-es büdzsében az egyetemeknek ígért kétszer 15 százalékos béremelés fedezete sem látható – sorolta. Eközben a Fudan Egyetemre dupláját költi a kormány annak, amit a tejes magyar felsőoktatának ad. Mára pedig az is kiderült, hogy a kínai egyetemen tízszer annyit kereshet majd egy oktató, mint amennyit a hazaiakon – jegyezte meg. „Nem engedhetjük meg, hogy a kormány ezt véghez vigye” – szögezte le, hozzátéve: mindezek miatt már óriási a felháborodás a felsőoktatásban. Megismételte: egy kormányváltás után az egyik legfontosabb feladat az egyetemi autonómia visszaállítása lesz.

(MTI)

Összesen 18 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés