Sajtóhírek szerint Zidane távozik a Real Madridtól

2021. május 16. 11:52
A jövőjét firtató újságírói kérdésre a francia tréner korábban kitérő választ adott.

A spanyol sajtó értesülései szerint az idény végén távozik posztjáról Zinedine Zidane, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője. Több spanyol média is arról számolt be, hogy a francia szakember már a múlt vasárnapi, Sevilla elleni, 2-2-es döntetlennel zárult mérkőzés előtt bejelentette a játékosoknak a döntését.

A fővárosi gárdát a mostani idényben a spanyol Király Kupától a harmadosztályú Alcoyano búcsúztatta, a Bajnokok Ligájában a Chelsea elleni elődöntő jelentette a végállomást, míg a La Ligában két fordulóval a bajnokság vége előtt két pont az együttes hátránya a városi rivális Atléticóval szemben. A jövőjét firtató újságírói kérdésre Zidane korábban kitérő választ adott. „Nem tudom, mi fog történni. Most itt vagyok, holnap mérkőzést játszunk, de nem tudom, utána mi következik, mert ez a Real Madrid” – mondta a tréner szombaton, az Athletic Bilbao elleni bajnoki mérkőzés előestéjén.

Zidane először 2016 januárja és 2018 májusa között irányította a Realt, amellyel ekkor három Bajnokok Ligája-győzelmet és egy bajnoki címet szerzett. Tíz hónappal későbbi, 2019. márciusi visszatérése óta – tavaly nyáron – újra megnyerte a La Ligát.

Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mint játékos, távol állt a stílusa a szimpitől.
Real-edzőként valódi sportemberként, sőt gentlemanként ismerhettük meg, kellemes csalódás, respekt.

... nem tudom, utána mi következik, mert ez a Real Madrid.....

Nem bánnám ha maradna. Nagy stratéga, profi, célra törő, kiváló sportember. Reál Madrid meg csak egy van.
Azt a lefejelését nem felejtettem el, de a Reál alatta mindig tisztán játszott. Ezek az őrült foci zsenik, mint C Ronaldo, Benzema, Modric, Kroos.... elfogadta. Jó nézni a játékukat.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés