Abszolút színház a parlamentben – az elemző szerint így veheti fel a kesztyűt Magyar Péterrel szemben a Fidesz

Nagy Attila Tibor emellett fontos figyelmeztetést is küldött az ellenzéki pártoknak.

Rá szeretnék ragasztani egy ilyen matricát minden ellenzéki választó, aktivista, pláne párt ajtajára.
„Ki nem látott még figyelmeztető táblát vagy matricát a tűzveszélyes anyagok közelében? Rikító sárga, piros szegéllyel: »Vigyázat! Robbanásveszély!« Minden méretben beszerezhető a munkavédelmi felszerelések webáruházaiban.
Én másfajta matricákat keresek. Az volna ráírva: »Vigyázat! Torpanásveszély!« Remélem, nagy tételben kedvezményesen adnák, mert sokra van szükségem. Rá szeretném ragasztani minden ellenzéki választó, aktivista, pláne párt ajtajára. Mert miközben sok fontos munka folyik, a támogatottság növekedése egy ideje megtorpant. Komoly eredmény, hogy egy ideje a minden módon akadályozott ellenzék beérte a kormányoldalt, jórészt, mert végre valóban közös táborral lehet számolni. Ehhez sokunknak kellett arra a felismerésre jutnunk, hogy teljes, kiépült rendszerrel állunk szemben, annak kalodájába szorult az ország, amelyből csak nagy, közös erőfeszítéssel vergődhetünk ki – amíg lehet. Csak percek választanak el attól, hogy a kalodában mozdulatlanná zsibbasztott végtagok végképp megbénuljanak. Hogy a rendszer betonja megkössön.
Azt hihettük, innentől felfelé vezet az ellenzék útja: minden hónapban még 2-3 százalék, és a győzelmet senki nem veheti el. Nem így történt. Maradt az egymással farkasszemet néző két félország. A trükkös választási rendszer miatt pár százalékos ellenzéki fölény esetén még simán kormányozhat tovább a Fidesz. Pontosabban Orbán, mert a kiszervezések jóvoltából a nemzeti vagyon és az állami hatáskörök jelentős része is az ő személyes kinevezettjeinek irányításába került. Az ellenzékkel együtt sírhat akár Lázár János és egyéb fideszes utódjelöltek is. Azt hitték, olyan berendezkedést építenek, amelyben a Fideszé lesz az ország. De valójában csak Orbáné lett: az ő kinevezettjei őt fogják szolgálni.