A magyar felnőtt társadalom 42 százaléka szerint a baloldali előválasztás végeredményét már előre ki lehetne hirdetni, és csupán a válaszadók 30 százaléka mondta azt, hogy valós versenyről van szó – derül ki az Alapjogokért Központ aktuális közvélemény-kutatásából. A felmérésből az is kirajzolódik, hogy Karácsony Gergelyt a magyarok kétharmada nem szeretné miniszterelnöki pozícióban látni.
A18 évesnél idősebb felnőtt magyar lakosság véleményét reprezentáló kutatás alapján kijelenthető, hogy a szeptember végén induló, baloldali pártok részvételével zajló miniszterelnök-jelölti casting hitelessége komoly problémákkal küzd. A legtöbb választókorú relatív többsége szerint (42 százalék) ugyanis már most látszik, hogy nem valódi versenyről van szó, hanem sokkal inkább a pártvezetők közötti háttéralkuról. Összességében tehát elmondható, hogy Gyurcsány Ferenc befolyása ismert a választók előtt. Ezt a percepciót kétségkívül erősíti a tény, hogy az elmúlt hetekben a különböző baloldali pártok egymás javára léptetik vissza jelöltjeiket választókerületi szinten, kizárva a széleskörű megmérettetés lehetőségét. Emiatt sem meglepő, hogy csupán tízből három válaszadó (30 százalék) mondta azt, hogy az előválasztás kormányfő-jelöltről döntő része valódi verseny lenne.