Gy. Németh: A főváros nem fog a Fudan számára semmilyen területet átadni

2021. május 6. 21:47
Reagált Palkovics László bejelentésére Budapest főpolgármester-helyettese.

Mint arról mi is beszámoltunk, Palkovics László megerősítette, hogy kezdeményezni fogja a Fudan Egyetem kiemelt beruházássá nyilvánítását. 

A bejelentésre Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes az ATV Egyenes beszéd című műsorában reagált. Mint mondta, az összes olyan beruházást, ami kellemetlen a kormánynak, és az emberek szeretnék megakadályozni, ott a kiemelt beruházássá nyilvánítás „a járható út”.

Szerinte a kormány csak a saját területét nyilváníthatja kiemelt beruházásnak,

sem a Fővárosi Önkormányzat, sem a IX. kerület nem fog semmiféle telket a Fudan Egyetem szolgálatára átadni”

– tette hozzá.

A politikus szerint azt elfelejti a kormány kommunikálni, hogy 540 milliárd forintnyi hitelt vesznek fel, amit a magyar embereknek kell visszafizetni. „Ebből sem a magyar emberek, sem a magyar gazdaság, sem a diákok nem fognak profitálni” – jelentette ki Gy. Németh Erzsébet.

Röviden megjegyzem

Palkovics László szavaira Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere is reagált közösségi oldalán. Mint írta, „attól, hogy kiemelt beruházássá nyilvánítják, lehet népszavazást tartani. A kettőnek nincs semmi köze egymáshoz”.

Összesen 267 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mi az, hogy a kormány elfelejti kommunikálni a hitelt? A csapból is ez folyik, mert kommunikáljátok ti naponta százszor.
Milyen komcsi vagy te? Nem arról volt szó, hogy minden a miénk? Ha nem adod elvesszük, úgyis azt mondjátok, hogy a fideszesek a komcsik.

Hát az milyen rossz precedens lenne, ha a moslékok nyernék meg a választást!
Ha összevarrnád a zsebedet az sem segítene rajtad, annyi hitelt venne fel Gyurcsány.

A fidesz nem fáradt. Tudjuk, hogy mire készül az ellenzék. Rajtunk csak ne próbálkozzanak. Nem tudod, mit műveltek 2010 előtt? És Hornnál és 89 előtt?

,,Úgy tűnik, hiába fizeti a városháza azt a sok léhűtőt, nincs kapacitás arra, hogy forgassák a Magyar Közlönyt. Pedig megkímélhetnék magukat a pofára eséstől.,,

Nemcsak erről van szó, hanem sokkal többről. Ezek akarnak okoskodni, amikor egy pályázatot sem tudnak hiba nélkül megírni, kiírni és százmilliós, milliárdos veszteség származik belőle.
Arról már nem is szólva, hogy nincsenek tisztában a saját hatáskörükkel.

Helyi népszavazást csak olyan témában kezdeményezhetnek népszavazást, amely az önkormányzat képviselő testületének a hatáskörébe tartozik.
Ez pedig legfeljebb a tulajdonukban lévő 6 hektár hasznosítására vonatkozhat.

Az általad hivatkozott kormány rendelet az önkormányzat tulajdonában lévő 6 hektárt területet nem vonja be a fejlesztésbe. Így ennek a területnek a rendezése környezetvédelem szempontjából az önkormányzatra hárul. Amennyiben ezt elmulasztja bírságot vethet ki a környezetvédelmi hatóság.

Gy. Németh Erzsébet alkalmatlan a feladatának az ellátására ezért adja vissza a mandátumát.
Ugyanez vonatkozik a Főpolgármesterre is.

Végülis népszavazást akkor is ki lehet irani, ha a kormány nem tervez épületet építeni a területre. Témogatja-e Ön, hpgy a kormány a Fradi pálya helyére egyetemet éptsen?

Ügyetlen ez a kampánytéma választás az ellenzék részéről: már több ellenzéki portál is
megírta, hogy milyen sokféle okból nem tarhat Baraniy népszavazást.

Gy. Németh: A főváros nem fog a Fudan számára semmilyen területet átadni.

Kormány: De.

Aranycsillag, a fizika kínában is ugyanaz. Természettudományi karok jönnek, nem ruhatár-büfé-gender-miazértelmeazéletnek szakok. Méghozzá a világranglistán előkelő helyen lévő.
Érttelmetlen a kommunista riogatásotok.

Ez a kulcsszó: azonos értékű. Pénz esetében: infláció + reálkamat
(elmaradt haszon).

Az tehát nem megy, hogy 1950-ben kölcsön kérsz ezer forintot és
2021-ben visszaaadsz szintén ezer forintot az értelemző szótárra
hivatkozva.

ps.: bicikli esetében pl a bicikli amortizációját kompenzálni kell, hogy ugyanazt az értéket tudd visszaadni.

Azért van előzménye annak, hogy hazánkban tömegek váltak gyökértelenné, érték nélkülivé, műveletlenné, igénytelenné, manipulálhatóvá.

Már Hankiss Elemér is foglalkozott ezzel a társadalmi szintű leépüléssel. Értékelése szerint a magyar társadalom értéktudatát üres individualizációnak nevezhetjük. S miből fakad? Szerinte a második világháború utáni nagy politikai és gazdasági változások utat nyitottak egy világnézet, hagyomány és kultúra nélküli, pusztán az anyagi javak felhalmozására és a túlélésre irányuló, reflexszerű, nyers individualizmusnak.

Hankiss értékelése szerint a gyengülő modernizáció folytán pusztulnak a közösségi értékek, a társadalom atomizálódik.

Ha körbenézel, láthatod, hogy a balliberális értélrend a 45 utáni rombolás folytatását jelenti, rombolnak ma is, tovább roncsolják a közösségi értékeket, társadalmi kötőszöveteket, érdekük a fejlődés, a modernizáció blokkolása. A Fudan elleni fellépés is ennek része.

Az ellenzéki kommentelők csak a napi példát szolgáltatják Hankiss elemzéséhez, a kultúra, világnézet, közösségi szellem nélküliségről.

Kunfia és a társai a 45 óta tartó szellemi, morális, intellektuális leépülés, igénytelenség, manipulálhatóság lenyomatai.

Egy ismételt morális, gazdasági csőd elkerülése érdekében kell 22-ben is a Fideszt kormányzati pozícióba juttatni, a selejt ellenzéket tartósan az utolsó, bukottak padjába ültetni. Nincs olyan értelmiségük, politikai vezetésük, amely képes lenne az ország irányítására. Soha többé anarchiát, gazdasági mélyrepülést.

Melyik élvonalbeli egyetem jönne ide, hozna ide kutatást, fejlesztést saját költségén? Az EU ilyen célra nem adna pénzt.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés