Cseh Katalin facebookozással többet keres, mint 1000 magyar férfi közül 999

2021. május 6. 9:14

Puzsér Róbert
Facebook
Mellette kávéscsésze, előtte notebook – így hisztizik egy úrinő.

„Cseh Katalin a metoo szenvedélyétől dühödten utasítja vissza, hogy volt pofám lánynak nevezni őt. A nagyságos asszony közli, hogy beszélhetnek róla így a szülei, a barátai meg a politikai szövetségesei, de tőlem ezt a hangnemet nem tűri el. Eszerint egy lányt lánynak hívni nem sértő, ha a pártjának tagjai teszik, nem sértő, hogy a »momentumos lányok« köré marketingkampányt építenek, nem sértő, hogy Cseh Katalin lányságából legitimitást merítenek. Egy lányt lánynak nevezni nem sértő, ha a lány közhivatalra pályázik, és a nemével érvel maga mellett. Ő igenis egy lány – kivéve, ha én mondom, mert akkor sérelem esett: férfierőszak.

A nagyságos asszony nyilvános hisztit csap, mert lánynak nevezték, megköveteli magának a »képviselő«-megszólítást, aztán hogy jobban pörögjön a bejegyzés, mellé illeszt egy fényképet sminkben és elegáns, ugyanakkor szexi felsőben, melyben mellkasának hófehér bőre nagyszerűen érvényesül. Mellette kávéscsésze, előtte notebook – így hisztizik egy úrinő. A nagyságos asszony az új politikai nemzedék tagja, mindössze két éve veszi fel három és félmillió forintot érő havi fizetését, de a régi politikai nemzedékek arroganciáját máris készségszinten gyakorolja. Nem tehetek eleget azon kérésének, hogy képviselőnek szólítsam, mert nem látom be, hogy ami más szájából megnevezés, az én számból miért sértés.Megköszönném továbbá a nagyságos asszonynak, hogy ha vitatkozni óhajt az általam írottakkal, előbb kísérelje meg értelmezni azokat.

Értem, hogy aki említést érdemlő teljesítmény nélkül harmincévesen ilyen magas rangú álláshoz jut, ahol instázással meg facebookozással többet keres, mint 1000 magyar férfi közül 999, az nem hiszi, hogy van mit tanulnia, az alábbi tényekre mégis felhívnám a nagyságos asszony becses figyelmét:

– Az Európai Unió elnöke nő.

– Németország kancellárja nő.

– Az IMF elnöke nő.

Nincs olyan munka a nyugati világban, ami zárva van a nők előtt – kivéve a férfiak átkutatását, mert az ugye fogdosás. Egyre több nő áll a részvénytársaságok élén bármiféle kvóta nélkül, mert egyre több nő ambicionálja a céges karriert. Továbbra sincsenek ugyanakkor nők a fizikai munkások között, ők ugyanis nem ezeket a szakmákat választják – bizonyára nem szólt nekik senki, hogy csak a társadalmi nyomás miatt nem akarnak kőművesek meg hegesztők lenni. Mindössze azt az összefüggést ajánlottam a nagyságos asszony figyelmébe, hogy ha megvalósul a gyerekvállalás támogatása, ha megvalósul a gondoskodó szakmák és az otthon végzett munka megbecsülése – amint azt a nagyságos asszony úgy szorgalmazza, s amelyet én teljes mértékig támogatok –, akkor sajnos továbbra sem fogják nők tömegesen a céges karriert választani. Tudja, nagyságos asszonyom, e két életstratégia: akár a gáz- és a fékpedál. Szívből remélem, hogy ön sem óhajtja, hogy ha százszor annyi férfi jelentkezik tíz állásra, mint ahány nő, akkor öt férfit és öt nőt kelljen felvenni.

Ha pedig a nagyságos asszony ragaszkodik a »képviselő« megszólításhoz, akkor én meg elvárom öntől az »őfelsége« megszólítást – mert tudja, nagyságos asszonyom, bármi is az ön beosztása, bármekkora is a fizetése és bármekkora is a pofája, bármennyire szexi is a méltóságos dekoltázsa: ön a nép szolgája. Jelen esetben az enyém. A népfelség által felruházva azt javaslom önnek, hogy a cégvezetőnők helyett inkább a szegények, az elesettek, a kisemberek sorsán munkálkodjék. Higgye el, hogy aki tőzsdei cég igazgatótanácsába kerül, az nem szorul önre, hisz nem úgy nyert hivatalt, mint ön. Javaslom továbbá, hogy ha a jövőben állampolgári visszajelzés érkezik önhöz, érvelni, és ne spekulatív metoo-ügyet kreálni szíveskedjék. Az alakoskodó politikusokat túltermelték a régi nemzedékek. Köszönöm a nagyságos asszony igyekezetét, bőven el vagyunk látva velük.”

Kép forrása: Cseh Katalin Facebook-oldala

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 189 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez most ütős lett.

Nem tudok azonban elmenni a jelenség mellett csak úgy, hogy a Momentumba így beleszálltak a baloldali megmondók. Először Fegyőrt égették le alaposan, most meg ezt a fröccsöntött fekete barbit kezdik ki olyan téma miatt, ami a baloldalon manapság kötelezőnek számít: Harcolni a szörnyen elnyomott nyugati nők jogaiért. Hogy ők is lehessenek cégvezetők, meg részvénytársaságok felügyelőbizottsági tagjai.

Az újbal ez, ezt mára illik tudomásul venni. Velejéig hazug ideológia. Már 10 éve is születtek cikkek arról, hogy pl. nem igaz az, hogy a férfiak 10-20%-kal többet kapnak _ugyanazért a munkáért_ stb, stb... mégis a mai napig előrángatják ezt a hazugságot, és véres rongyként hordozzák körbe. Igazolni próbálva az ideológiájukat.

Szóval Robi, mit lepődtél meg ezen? Ugyanolyan nyugati importtéma, import-ideológia, mint a zöldtéma. Nem környezetvédelem, mert a környezettel nem foglalkozik, hanem zöld! A mentsük meg a légkört, a fókákat, a síró afgán csecsemőket, és a meleg lajhárokat. Ugyanolyan álszent, hazug, képmutató, képernyő előtti semmittevés, mint az összes többi manapság divatos balos ideológia. Változtasd meg a világot: lájkoljuk egymás képmutató szarját! Nem kerül semmibe, nem kell gondolkodni, nem kell erőfeszítést tenni.

Ennyi, ez a mostani balos generáció. Ezekhez képest még a BLM is cselekvőképesebb. Igaz, ők is csak rombolni tudnak, de az legalább fizikai aktivitás, van valami kapcsolata a fizikai világgal.

Szóval, Lóbert, mi is a meglepő Cseh Katka megnyilvánulásán a nőelnyomási témát illetően? Cseh Katka pont ugyanazt a hazugságot nyomja, amit a feministák hangoztatnak. Egyetlen új elem sincs, készen kapta az EP-ben. Semmi egyedit nem tett hozzá, ugyanazt a szart mondja fel, mint a többiek.

Maró szatíra egy felfuvalkodott emberrről.

Ezt a primitív személyeskedő stílust soha nem csíptem. Robi, a gyermeked anyja nem ugyanolyan Facebook-huszár, mint a Cseka, legfeljebb kevesebbet keres?

Ennyi.

Robi, ebben vagy jó, magasabb szintű politikai témákba ne ártsd bele magad.

Nagyon olyan látszatja van.
Mint annak idején, amikor napok alatt hirtelen minden ballib csatornán Botkát támadták és kritizálták.

Pont ezért a momentumot olyan feketeöves ügynökpártnak gondoltam, amely fenyegető vetélytársa lesz a DK-nak, és Gyurcsány nem tudja majd úgy eljelentékteleníteni, mint az Együttöt, a Párbeszédet és az LMP-t. Azonban mára úgy látszik, a Momentum is megy a levesbe. Szerencsére Soros nálunk nem talál igazán minőségi ügynökkádereket az intervenciójához.

"A böszme is kiadta már rájuk a vadászati engedélyt......."
Ezt kiválóan bizonyítják Belzebub DK-s troll hozzászólásai a topichoz.

ugy latszik tanultak az szdsz esetebol es nem akarjak hogy ujra egy torpepart nojon a fejukre.

ez most tenyleg kurvajo lett :)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés