Kunhalmi Ágnes: A hazai baloldal versenyképtelen

2021. május 5. 19:53
A baloldali pártstruktúra más lesz 2022 után, de az biztos, hogy az MSZP megmarad, hiába gondolják úgy néhányan, hogy már most sem kéne lennie – mondta az Indexnek a szocialisták társelnöke.

Az ellenzéki előválasztásról, Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti ambícióról, valamint az MSZP jövőjéről is kérdezték Kunhalmi Ágnest, az MSZP társelnökét az Index Kibeszélő című műsorában.

Annak apropóján készített az Index videointerjút az MSZP társelnökével, hogy Kunhalmi Ágnes Pestszentlőrinc-Pestszentimre képviselőjelöltjeként ismét elindul a választásokon 2022-ben. Míg a Demokratikus Koalíció elindítja ellene Ferencz Istvánt az előválasztáson, közben a jobbikos Jakab Péter közös plakáton biztosította támogatásáról.

Az előválasztás hatalmas projekt

Kunhalmi Ágnes megjegyezte, hogy „az előválasztás hatalmas projekt, és várhatóan lesznek pártok közötti megállapodások” ilyennek tartja, hogy a Jobbik visszalépett az ő javára a 18. kerületben, de az MSZP és a Párbeszéd Dunaújvárosban szólított fel cserébe a jobbikos képviselő támogatására.

„Előválasztást ott érdemes tartani, ahol sok jó, erős jelölt van, aki magabiztos, és érzi, hogy ott le tudná győzni a Fideszt. Nagy jelentősége van, és előfeltétele, hogy kormányváltás legyen 2022-ben” – mondta Kunhalmi Ágnes.

Karácsony a szocialisták favoritja

„A hat ellenzéki párt összefogott és eldöntötték a pártpolitikailag stratégiai kérdéseket, például azt, hogy egy miniszterelnök-jelöltet indítanak, egy jelölt lesz minden körzetben és közös listára mennek” – tette hozzá.

Az interjúban Kunhalmi Ágnes nem nevezte meg az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, de több jel is arra mutat, hogy a párt mellett a Párbeszéd és az LMP is Karácsony Gergelyt támogatná.

„Most jutott el oda, hogy a többség őt szeretné Orbán Viktorral szemben látni. Ezt kutatások is jelzik, és az én meggyőződésem is ez. Ez azonban egyelőre nem eldöntött tény, a bejelentés várat magára, utána pedig kemény kampány és nagy viták várnak a jelöltre” – mondta a főpolgármester kapcsán Kunhalmi Ágnes. 

Változás lesz a baloldalon 2022 után

Kunhalmi végezetül kitért arra, hogy a pártstruktúra más lesz 2022 után, mivel szerinte jelen formájában a hazai baloldal versenyképtelen. Ennek ellenére úgy véli, „az MSZP volt, van és lesz, bármennyire is sokan vágynak a párt megszünésére”

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 63 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ha nem álltatok volna össze a dk-val és a többi párttal az mszp te is tudod, hogy 2020-ban nem kerülne be a parlamentbe.
Az mszp-nek gyakorlatilag nincs támogatottsága.

Versenyképtelen, és ez már 2022-ben ki fog derülni.

Ez hülye.
De facto már most sem létezik MSZP.

És most miért csinálja, Ági?
Már nem vagyok fiatal és kell a pénz.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés