Ne vessék meg azokat, akik engedték iskolába a gyerekeiket!

2021. április 20. 17:13

Dúró Dóra
MTI-OS
A balliberálisok nyitásellenes politikája azt sugallja, hogy felelőtlenek azok a szülők, akik visszaengedték a gyerekeiket az intézményekbe.

„A Mi Hazánk lezárásellenes pártként tiltakozik az ellen, hogy bárki megvesse azokat a szülőket, akik engedték iskolába a gyerekeiket. A balliberálisok nyitásellenes politikája azt sugallja, hogy felelőtlennek tartják azokat a szülőket, akik a nyitás után visszaengedték a gyerekeiket az intézményekbe.November végén hatezer felett volt a napi új fertőzöttek száma, és oltás sem volt még kilátásban sem, mégsem voltak zárva a felső tagozatok sem, míg most már háromezer alatt alakul ugyanez a mutató.

Kezdettől fogva egyedüli pártként ellenezte a Mi Hazánk az észszerűtlen lezárásokat, és most is következetlennek tartanánk a további teljes zárást, hiszen novemberben még senkit nem is oltottak, és a napi fertőzésszám is sokkal magasabb volt, tehát jobban terjedt a vírus, mégsem tartotta senki indokoltnak az iskolazárat. Akkor most miért harcol ezért a baloldal?

Figyelembe kell venni azokat a mentális következményeket is, amik ezt a korosztályt is sújtják: például egy hétéves gyerek esetében nagyon sok idő az egyéves lezárás. Azokra a szülőkre is gondolni kell, akikre rendkívül nagy terhet rótt az oktatási intézmények bezárása, mert emiatt nem tudtak dolgozni vagy újra munkába állni, sőt a szabadságukat is el kellett használják ebben az időszakban. Ezért is javasoltuk, hogy szülőnként havi tíz nap pótszabadságot kapjanak a gyerekeikkel otthon maradt családok”.

Összesen 23 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés