Miért csak akkor foglalkozunk az ukrán háborúval, amikor nemzetközi érdeklődés övezi?

2021. április 20. 15:07

Pósfai Orsi
Mérce.hu
Becslések szerint nagyjából 14 ezer halálos áldozata volt a harcoknak 2014 óta, ebből nem tudjuk, mennyi volt a magyar.

„Felmerül azonban a kérdés, hogy miért csak most kap kiemelt figyelmet a határainktól nem messze zajló konfliktus Magyarországon is? Hét éve zajlik egy véres háború a közvetlen szomszédságunkban, ami a közelségén túl már csak azért is érdekelhetne komolyabban minket, mert magyarok is áldozatul estek neki.

Becslések szerint nagyjából 14 ezer halálos áldozata volt a harcoknak 2014 óta, ebből nem tudjuk, mennyi volt a magyar – de 2016 nyarán az MTI arról tudósított, hogy addig a konfliktusnak 80 kárpátaljai áldozata volt, akik közül heten voltak magyarok, egy évvel később pedig az Index legalább 10 magyar áldozatról számolt be.

Több tényező befolyásolhatja a médiaérdeklődést egy-egy konfliktus esetében. Minél relevánsabb egy ország számára politikai vagy földrajzi szempontból egy esemény, annál nagyobb figyelmet fog kapni, tehát például egy kevesebb áldozattal járó franciaországi terrortámadás Magyarországon nagyobb érdeklődést vált ki, mint egy több életet követelő afganisztáni, pusztán a kulturális és földrajzi közelség miatt.

Emellett szerepet játszanak a nemzeti politikai, gazdasági és katonai érdekek is, tehát például az, hogy a konfliktusban érintett országon keresztül folyik-e a mi országunkat ellátó olaj. Az ukrán helyzet mindkét szempontból érdekelhetné Magyarországot, elvégre nehezen találnánk földrajzi és kulturális szempontból közelebbi konfliktust, és a Barátság kőolajvezetéken át Ukrajnán keresztül érkezik hozzánk az orosz olaj.

A mostani kiújult érdeklődés azonban legalább emlékeztethet minket (és a kormányt) arra, hogy a háborúktól már rég elszokott buborékunkon kívül hosszú évek óta zajlik egy tragédia a közvetlen közelünkben. A minimum az lenne, hogy a nemzetiségét hangosan hirdető kormányunk kiálljon az abban érintett magyarok érdekében”.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 22 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A téma nem okozna nekünk gondot, ha Benes elvtárs nem ajándékozza Kárpátalját Sztálinnak 1943-as moszkvai látogatása alkalmával.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés