Kínai elnök: Kína nem törekszik hegemóniára

2021. április 20. 10:33
Hszi Csin-ping szerint mások utasítgatásával nem lehet támogatást szerezni.

Kína nem törekszik hegemóniára, terjeszkedésre vagy befolyási övezet kialakítására, akármilyen erőssé is válik – mondta Hszi Csin-ping kínai elnök kedden a dél-kínai Hajnan szigetén fekvő Boao városban rendezett ázsiai gazdasági konferencia (Boao Forum for Asia – BFA) nyitó plenáris ülésén videokapcsolaton keresztül.

A kínai elnök hangsúlyozta: az egyenlőség, valamint a kölcsönös tisztelet és bizalom alapelveinek központi szerepet kell betölteniük az államok közötti kapcsolatokban,

„mások utasítgatásával, és mások belügyeibe avatkozással nem lehet támogatást szerezni”.

Hszi megjegyzéseit ugyan nem célozta egyik konkrét félnek sem, ám a „mások belügyeibe avatkozás” vádját kínai félről az utóbbi időben rendszeresen hangoztatták mindazokkal szemben, akik kritizálták a pekingi vezetést egyebek mellett a Hongkongban, valamint az északnyugat-kínai Hszincsiangban alkalmazott intézkedések miatt.    

Egyoldalú politika nem diktálhat a világnak

Úgy fogalmazott: az egy, vagy néhány ország által szabott szabályok nem erőltethetők másokra, mint ahogyan az egyes országok által követett egyoldalú politika sem diktálhatja a tempót az egész világnak. Leszögezte továbbá: Kína soha sem fog részt venni fegyverkezési versenyben. Hszi beszédében a nemzetközi együttműködés előmozdítását sürgette továbbá a kutatás és fejlesztés, valamint az oltóanyagok gyártása és elosztása terén a koronavírus-járvánnyal szemben folytatott küzdelemben. Aláhúzta: arra kell törekedni, hogy a világon mindenki hozzáférhessen a számára szükséges vakcinához.

Közkinccsé tett oltóanyag

Kiemelte: Kína tartja magát ígéretéhez, és globális közkinccsé teszi a saját fejlesztésű oltóanyagait, folytatja az együttműködést az Egészségügyi Világszervezettel és más országokkal a járvány elleni fellépésben, és igyekszik még többet tenni azért, hogy a fejlődő országoknak is segítséget nyújtson a koronavírus leküzdésében. Az idén április 18. és 21. között megrendezett éves konferenciát a járványhelyzetre való tekintettel részben az interneten keresztül tartják, miközben a helyszínen mintegy 60 ország és térség több mint 2600 küldötte vesz részt.

(MTI)

Fotó: MTI

Összesen 52 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

". Ha ránézünk a világtérképre, van néhány ország, illetve térség, amiért különösen aggódhatunk a járvány meredek gyorsulása miatt: ilyen elsősorban India az ún. duplamutáns variáns miatt, az olimpiára készülő Japán, aztán Törökország, és Argentína is nagyon szenved a járvány erősödésétől, de Európában például a franciák görbéje sem megnyugtató a közelgő gazdasági nyitás szempontjából. "

Kína elindította a kínaivírus 4. hullámát.
Vajon mi is kapunk belőle?

Csak az első helyre az egyenlők közül.

Naluk folyik a vilag gazdasagi termelesenek nagy resze es aki dolgozik, az orvendhet munkaja eredmenyenek.

Bárcsak nekünk lenne olyan kommunista - vagy bármilyen név alatt futó - pártunk, ahol a magyar hazához kell teljes mértékben hűeknek lenniük a diákoknak.
Mondjuk, ez lehetetlen, lévén, hogy a hűség a hazához röhögni való ócskaság, mondja a zsidónak mondott spekuláns, ill. a spekulánsként magát nem zsidónak mondó zsidó.

Az ár-érték arány a döntő.
és ebben Orbán eredményei kiválóak, eddig, remélhetőleg a kínai egyetem sem lesz kivétel ez alól.
Csak, ha 40 ezer nyugati pénzes egyetemistát veszek évi 50 ezer dollárral
---The tuition for the 2020-2021 academic year at Harvard is $49,653.
---A 2020–2021-es tanév tandíja Harvardon 49 653 dollár.

az összesen 40 000×50 000=2 000 000 000 dollár/év.
Ft-ban 2 milliárd×350, számold ki, fejből=750 milliárd/év
De a kínaiak adják a képzést a Harvard feléért, akkor is 400 milliárd évente.
Ám ettől lényegesebb: mit adnak, amihez más úton nem jutnánk hozzá?
Ez az igazi Ár-Érték arány kérdés.
És ebben teljesít kiválóan OV, aki Görögországot vett át 2010-ben ám ott az államadósság mára 200%-on felül, tkp. olyan, hogy Görögország már nem létezik, míg Magyarország IDENTITÁS- ÉS PÉNZÜGYI szuverenitását legalább 50-60%-ban VISSZASZEREZTE.

"a világ egyik legjobb egyetemét, a Harvardot "
Ez az az egyetem, ahol a heteróknak a fal mellé kell szorosan állni, ha a folyosón egy buzi jön szembe?

OberEnnsinnen 2021. április 20. 16:07

Nézd, amit tudok, általánosság, nem konkrétum.
Az meg annyi, hogy az USA vezető egyetemei 100%-ban nyomják a gender, rossz fehér, jó fekete és hasonló mantrákat, és aki nem szélsőbaloldali, azt rövid úton kirúgják, és jó, ha másutt álláshoz jut.
Csodálkozom rajtad.

Az viszont megbízható forrás, hogy ez a Biden és akik küldték, 1900 dolláros hallgatási pénzt fizettek a teljes amerikai populációnak, hogy hallgasson a példátlan választási csaláshegyekről.

Hagyjuk már ezeket a hoaxlegendákat, hogy minden titkosítva van.
Orbán felesége földekhez, kb. 20-30 hektárhoz jutott hozzá, vásárlás révén. Ez nem túl nagy szerzés.
Ennyi van nekik a lakásukon-házukon, a felcsuti ingatlan mellett.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés