Egy pap gazembernek és senkiházinak hív

2021. április 20. 7:23

Hadházy Ákos
Facebook
Isten létezésére csak közvetett bizonyítékok vannak, a korrupciós ügyekre viszont sajnos nagyon is egyértelműek.

„Egy katolikus lelkipásztor nem kedvel engem, kommentekben gazembernek és senkiházinak hív, szerinte még soha nem mondtam igazat. Szerinte helyénvaló egy papnak ilyeneket mondani nyilvánosság előtt és imádkozni fog azért, hogy megtérjek.

Megpróbáltam felvenni vele a kapcsolatot, de sajnos nem jelölt vissza. Így nyilvánosan üzenek neki néhány dolgot, testvéri szeretettel, hátha eljut hozzá.

-Életemben elég sokszor beszéltem a Jóistenről, református kántorként énekeltem is róla. Azt gondolom ezeken az alkalmakon ugyanúgy igazat mondtam, mint amikor a hatalom korrupciós ügyeiről beszéltem. Isten létezésére persze csak közvetett bizonyítékok vannak, a korrupciós ügyekre viszont sajnos nagyon is egyértelműek. Talán nem véletlen, hogy nem vesztettem el eddig egyetlen becsületsértési pert sem (egyetlen ügyben marasztaltak, de akkor hét sérelmezett mondatból csak egyben).

-Mindazonáltal ha a tisztelendő úr valami konkrét tévedésemről tud, biztosíthatom, hogy nem volt szándékos, illetve kérem, jelöljön meg és vitassuk meg. Ha valóban tévedtem, készséggel nyilvánosságra hozom.

-A nevét nem teszem közzé, nem az a célom, hogy megszégyenítsem . Áldozatnak tartom őt, a kormány hecc propagandája áldozatának. Ez ellen a propaganda ellen tovább fogok küzdeni.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 79 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hadhazy eleteben sokszor beszelt a Joistennel, Gyurcsany pedig allandoan bermalkozik.
Rendes emberek ezek, csak eppen nem latszik rajtuk.
Nehogy a pap visszajelolje, mert akkor elkezdodik a voros kakas/lofasz meseje!
Elnezest a csunya szoert, de Hadhazy igy kommunikal, ezt erti, ez all hozza kozel, mondhatni, keze ugyeben van.

Hát nem hinném hogy az lenne, de egy papnak tényleg nem kéne politizálnia.
Elég volt a kádári "béke papokból".

Valóban, Hadházyra a szarházi díszítő jelző inkább jellemző!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés