Megvan a Kubai Kommunista Párt új elnöke

2021. április 19. 19:25
Miguel Díaz-Canel, jelenlegi elnököt választották meg a Kubai Kommunista Párt élére.

Díaz-Canel megválasztása az1959-es kubai baloldali forradalmat vezető Fidel-testvérek, Fidel és Raúl hat évtizedes kormányzását zárja le. Miguel Díaz-Canel 2018-ban váltotta fel Raúl Castrót a karibi szigetország államelnöki posztján, és széles körben számítottak a pártvezetői megválasztására is. Elnöki kinevezése óta hangoztatta a folytonosság fontosságát, és elemzők szerint nem várható, hogy változtatni fog Kuba egypárti szocialista rendszerén – írta a Reuters hírügynökség. 

A Disznó-öböl beli invázió 50. évfordulóján jött a generációváltás   

Díaz-Canel nem egy rögtönzés gyümölcse, hanem egy fiatalabb forradalmár átgondolt kiválasztása,

aki mindazzal rendelkezik, amit elvárnak a magasabb pozíciót betöltőktől” – mondta Raúl Castro pénteken a kongresszuson mondott nyitóbeszédében, amelyben bejelentette lemondását a párt vezetéséről.    

„Április 19. történelmi nap” – emlékeztetett a párt a Twitteren.

Hétfőn ünneplik meg a Disznó-öbölbeli amerikai invázióban aratott kubai győzelem 60. évfordulóját.    

Az ötévente tartott legmagasabb fórumon, amelyen a párt politikáját tekintik át és megválasztják a vezetőséget, háromszáz küldött vett részt Havannában.    

Castro 2016-ban kezdte el a hatalomátadás folyamatát

A legutóbbi pártkongresszuson, 2016-ban Castro kijelentette, hogy ez lesz az utolsó, amelyen az úgynevezett történelmi nemzedék elnököl, amely a Sierra Maestrában harcolt az Egyesült Államok támogatta Fulgencio Batista diktátor megbuktatásáért.    

Az új politikai bizottságnak nem lesz a tagja José Ramón Machado Ventura és Ramiro Valdes, a történelmi nemzedék két másik tagja.

Azt még nem jelentették be, ki váltja majd Machado Ventura kommunista ideológust a párt kettes számú vezetőjének székében. 

Miguel Díaz-Canel már a Forradalom után született

A 60 éves Miguel Díaz-Canel a kubai forradalom után született.

Elnökké választásakor sokat írtak arról, hogy amikor vidéken élt, farmerben járt, kerékpárral járt dolgozni, és imádja a Beatlest, tabletet használ, a stílusa szemmel láthatóan modernebb, mint a Castro-fivéreké. Ő az első civil az ország és a párt élén a forradalom óta, de egész karrierjét a párton belül járta végig, lépcsőről lépcsőre, amíg eljutott a legfelsőbb tisztségbe.    

Vidéki párttitkár, felsőoktatási miniszter, majd alelnök volt,

mielőtt a hatalmon lévő kommunista párt által kiválasztott parlamenti képviselők 2018-ban az elnöki tisztségre megválasztották.    

Hároméves katonai szolgálatát a légvédelmi erőknél teljesítette, képesítése elektronikai mérnök.    

Alapjában véve radikális – az ideológiai harcokhoz szokott pártkatona

Elnökké választása óta változtatott a hangnemén:

decemberben „zsoldosoknak és hazugoknak” titulálta a független kubai médiát

– emlékeztett az AFP francia hírügynökség.  

„Általában véve a nemzedékváltás semmilyen garanciát nem ad az esetleges nyitással kapcsolatban, mert Kubában a politikai legitimitás elérésének a legbiztosabb módja, ha erőt mutatnak fel” – mondta az AFP-nek Harold Cardenas, a La Joven Cuba portál politikai elemzője és igazgatója.    

A politikus, akinek első házasságából két gyermeke született,  párthíveinek elmondása szerint egyszerű és megközelíthető, „képes meghallgatni az embereket”. 

Az elnök néhány hete védte meg a doktori disszertációját „a tudományra és az innovációra alapozott kormányzás” témájában. 

„Alapjában véve radikális” – mondta Carlos Alzugaray professzor, volt diplomata: „Szinte a teljes karrierjét a pártban töltötte, és nem a kormányban. A politikai, ideológiai harchoz szokott hozzá.”

(MTI)

Fotó: 8voCongresoPCC, Twitter

Összesen 22 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés