Ópiumfüggőség, divat és persze költészet

2021. november 7. 15:00
Egy rövidéltű, polgárpukkasztó francia tehetség életének története.

200 éve, 1821-ben született, Párizsban Charles Baudelaire. Apja, aki festő volt, korán elhunyt, amikor Baudelaire mindössze hat éves volt. A gyermek nagy elkeseredettségére anyja, Caroline Archenbaut-Dufaÿs 1828-ban újra megházasodott és Aupick tábornokhoz ment hozzá. A gyermeket először Lyonba helyezték bentlakásos iskolába, később a párizsi Louis-le-Grand gimnáziumban tanult, ahol kiemelkedett fegyelmezetlenségével, és ahonnan 1839 áprilisában el is tanácsolták.

Miután sikerült leérettségiznie, elhatározta, hogy az írásnak szenteli életét,

így Baudelaire sok akkori művészhez hasonlóan a Latin negyedben telepedett le ideiglenesen, ahol egészen 1841-ig igen gondtalan és bohém életformát élt.  Akkor azonban nevelőapja, hogy megzabolázza nevelt fiát, jóformán erőszakkal egy hosszú indiai utazásra küldte. Ezalatt a körút alatt (ami egyébként rövidebbnek sikerült a tervezettnél) állt meg a Bourbon-szigetnél (a mai Réunion szigetnél). Itt írta meg híres verseskötetének a Romlás virágainak (Les Fleurs du mal) első verseit, mint például az „Egy kreol nőnek” című szonettjét. Ez a hely nagy szerepet játszott az exotikum iránti vágy felélesztésében is.

Franciaországba való visszatérése után ismerkedett meg a mulatt Jeanne Duvallal (1842), akire verseiben a „Fekete Vénuszként” hivatkozik, és akit az érzékiség és exotikum megtestesítőjének tart.

Ezen kívül ismeretes, hogy több nővel is volt dolga

mint Marie Daubrunnal 1847-ben és Madame Sabatier-vel 1852-ben. Ez utóbbinak névtelen verseket is küldött, azonban kapcsolatuk hirtelen megszakadt nem sokkal azután, hogy a kedves enyhített imádója vágyakozásán.

Fotó: Charles Baudelaire. Forrás: Wikipédia

Botrány, botrány és botrány

Miután Saint-Louis szigetén telepedett le, ahol az atyai örökségét megkapva

úgynevezett „dandyként” (divathős, fölényeskedő, elegáns fiatalember megnevezése franciául) kezdett el élni,

legfőképp miután elérte nagykorúságát.

Hatalmas összegeket költött rendkívüli, exotikus ruháira illetve festményekre és egyéb műalkotásokra. Itt ismerkedett meg Théophile Gautier-val is akivel közös, ópium iránti szenvedélyük miatt hamar szoros barátságot is kötött. Apja gondnokság alá helyezte annak érdekében, hogy ne herdálja el egészen apai örökségét, így csak korlátozottan élvezhette apja vagyonát. Ez vezette arra, hogy mintegy kényszerből végleg az írás felé fordult és eleinte műkritikusként tevékenykedett, később pedig saját versei is megjelentek a folyóiratokban (többek között az 1847-ben megalakult Fanfarlo-ban).

1848-ban Edgar Allan Poe műveinek fordításába kezdett, úgy érezte ugyanis, hogy „megkínzott lelkének hasonmása jelenik meg ezekben a versekben.”  Egymás után jelentette meg fordításait 1854 és1865 között (többek között a Csodálatos történeteket és az Arthur Gordon Pym csodálatos kalandjait).

1857-ben jelent meg a Romlás virágai című verseskötetének első kiadása, amit egyik szerkesztő barátjával, Poulet Malassis-val adatott ki. Ebben már a korábban különböző folyóiratokban megjelenő versei is benne voltak, illetve 52 új vers. Mindazonáltal már a megjelenés évének májusában pénzbírságot szabtak ki rá „jó erkölcsbe ütköző tevékenység miatt” és hat versét is el kellett távolítania a kötetből. Baudelaire többek között ilyen gondolatokkal borzolta fel francia honfitársai kedélyeit a XIX. század derekán:

„És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,
ilyen ragály és borzalom,
szemeim csillaga,életem napvilága   
te, lázam, üdvöm, angyalom!

Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján.

De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön
vad csókjaival megehet,
én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm
elrothadt szerelmeimet!”

 

Fotó: A romlás virágai borítója. Forrás: Wikipédia

A szimbolista triász

Baudelaire a modern költészet előfutára és a három nagy francia szimbolista költő egyike (Paul Verlaine és Arthur Rimbaud mellett). A francia közvélemény már az ő verseit és életmódját is kétkedéssel nézte, holott Verlaine-hez és Rimbaud-hoz képest igazán példamutató életet élt.  Tudniillik ez előző kettő céljának tekintette a francia polgári élet kigúnyolását és polgárpukkasztó verseikkel több incidensbe keveredtek, mindemellett az ital túlzott fogyasztását sem vetették el.

Fotó: Verlaine és Rimbaud. Forrás: Wikipédia

A kor társadalma azért is neheztelhetett a francia irodalom ezen két nagyjára, mert köztudottan homoszexuális viszonyt folytattak egymással.

 

Baudelaire pedig egy Belgiumban töltött konferencia alkalmával megbetegedett, lebénult, élete utolsó évében már beszélni sem tudott. 1866 júliusában Párizsba vitték, ahol pontosan egy évre rá meghalt, 1867-ben.

Összesen 47 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés