Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Az oltáspártiság a kormánypártiak között a nagyobb.

Az év eleje óta 45 százalékról 72 százalékra növekedett az oltáspártiak aránya Magyarországon a felnőtt társasdalomban – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet részére készített kutatásából. A felmérésből kiderül az is, hogy az országos átlaghoz képest a kormánypártiak 10 százalékponttal nagyobb, míg a kormánykritikus 12 százalékponttal kisebb aránya tartozik az oltáspártiak közé.
Mint arról korábban írtunk, Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely szerint a Fidesz szavazói között több az oltásellenes. Ennek ellenére a közvélemény-kutatásból ennek pont az ellenkezője derül ki.


Az oltáspártiság tavaly még csak 30 százalékon állt, majd a Pfizer vakcina engedélyezése után 45 százalékra emelkedett. A közvélemény-kutató szerint az oltóanyagok bővülő választéka, az oltópontok megszervezettsége, illetve a „járványfáradtság” is hozzájárulhatott ahhoz, hogy az oltáspártiak aránya április elejére 72 százalékra emelkedett.