Legalább 20 300 ember halt meg a koronavírus szövődményei miatt 2020-ban, ami jóval több, mint korábban becsülték – közölte a Holland Statisztikai Hivatal (CBS) szerdai jelentésében.
A CBS adata 75 százalékkal magasabb, mint a Közegészségügyi Ügynökség (RIVM) által 2021 elején közzétett adat. Január 1-jén az RIVM mindössze 11 391 Covid-19-hez köthető halálesetet azonosított.
A CBS szerint számos oka van annak, hogy az adatok eltérnek a RIVM-étől. „Először is előfordulhatnak olyan halálesetek, amelyeknél az orvos laboratóriumi megerősítés nélkül, a klinikai kórkép alapján határozta meg a halál okaként a COVID-19-et” – áll közleményében. „Ezen túl Hollandiában nem kötelező bejelenteni a Covid-19 haláleseteket az Önkormányzati Egészségügyi Szolgálatnak (GGB), amely csak ezt követően továbbítja az információt a RIVM-nek” – mutattak rá a számítási anomáliákra.