Vang Ji kínai külügyminiszter „vakcinanacionalizmussal” vádolta meg a fejlett országokat egy hétvégi interjúban, amelynek a szövegét a kínai külügyminisztérium hétfőn tette közzé hivatalos internetes oldalán.
Vang szerint a világ népességének 16 százalékát kitevő fejlett országok a globális koronavírus elleni oltóanyag-állomány 60 százalékát vásárolták fel.
Hozzátette: egyes fejlett országok mostanra már a lakosságuk két-háromszorosa számára elegendő vakcinakészletet halmoztak fel, miközben számos fejlődő ország súlyos oltóanyaghiánnyal küzd. A kínai külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy
Hszi Csin-ping kínai elnök tavaly májusban, a WHO közgyűlésén megígérte, hogy a kínai fejlesztésű oltóanyagokat globális közkinccsé teszik.
Ennek az ígéretnek megfelelően Kína immár több mint 80 országnak és 3 nemzetközi szervezetnek adományozott vakcináiból, több mint 40 országba exportált oltóanyagokat, és tíznél több országgal folytat együttműködést a vakcinák fejlesztése és előállítása terén.