A szlovák kormány bukása intő példa 2022-re

2021. április 1. 19:31
Kaszab Zoltán
Vasarnap.hu
Az ottani események pontosan mutatják, hogy mi történne, ha Magyarországon 2022-ben a baloldali szivárványkoalíció kerülne hatalomra.

„Mi lenne ha…?

Bár a történelem nem ismeri az alcímben feltett mondatot, játsszunk el kicsit a gondolattal, hogy mi lenne, ha Magyarországon is az ideológiailag sokszínű, csupán Orbán Viktor távozásával kampányolni képes baloldal kerülne hatalomra. Azt már sokszor hallottuk, hogy ha keleti vakcinák nem lennének hazánkban, nagyjából feleannyi embert tudtunk volna beoltani, mint amennyi jelenleg már védett honfitársunk van.

A szlovák helyzet ugyanakkor ezen túlmenően is tűpontos képet ad arról, hogy mi történik egy eszmeileg széttartó, viszont egyéni ambíciók tömkelegével rendelkező koalícióval akkor, amikor elmúlik az a piciny kis összetartó erő.

Jó esély van rá, hogy egy éven belül már nem az lenne a miniszterelnök, aki odakerült a választások után, és az is borítékolható, hogy alig lenne olyan ügy, amelyben egyetértenének és amelyet gyorsan, hatékonyan és megfelelő formában keresztül tudnának vinni a parlamenten. Tegyük hozzá azt is, hogy idehaza a történelmi tapasztalat is ezt mutatja: 2002 és 2010 között az akkor MSZP-nek nevezett egységes baloldal nemcsak a koalíciós partnerével, hanem párton belül, saját magával is időről időre képes volt összeveszni. Mindent összevetve: emlékezzünk kicsit többet, és figyeljünk északi szomszédunkra, hiszen ezek alapján rémisztően pontos képet kaphatunk arról, hogy mi lenne ha…”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

2002-ben Medgyessy volt a jól eladható arc, azután jött Gyurcsány. Most itt van Karácsony, a cukipofa, akit mindig bántanak. Ő lesz a jelölt, akár akarja, akár nem, mert különben elássák. Nem állítják majd félre, mert Medgyessyvel ellentétben, neki sem akarata, sem elképzelése nincs, ő egy politikai bérmunkás. Neki diktálni fognak. Az összefogás azért adja elő ezt az előválasztási produkciót, mert valódi vezetőjüket nem merik miniszterelnöknek jelölni.

Jakab a Jobbik múltja miatt teleszart gatyával lenne miniszterelnök, vele Gyurcsány ugyanúgy bármit megtehetne, mint Karácsonnyal. Jakabot bármikor ki lehet csinálni, ugyanúgy, mint azokat a kisnyilasokat, akiket 1945 után felvettek a kommunista pártba. Azok tudták, hogy nyakukon a kés, ezért ők lettek a legbuzgóbbak.Jakabról ugyanez mondható el, szaporodnak a Rákosi korra emlékeztető történelmi párhuzamok.

Az általatok vágyott felcsúti koncepció per ugyanaz. Azzal lehet hergelni a szimpatizánsokat, hogy elvesszük, vissza vesszük. De e lényegről nem szól senki, amit elvesznek, kinek adják oda? Mert a vagyonnak gazda kell. Azok pedig a gyurcsányi körökből kerülnének ki. Folytatnák, de most már ők üzemeltetnék az annyit emlegetett NER-t. Ugyanúgy kapnának megbízásokat, de lenne egy nagy különbség. Sok mindent játszanának át külföldi kézre, mert fizetniük kell a támogatásért az adósságot. Ugye, milyen érdekes, Rákosiék is ugyanígy tették szovjet érdekeltséggé a hazai gazdaságot.

Palika, tanulmányozd a történelmet, sok hasonlóságra találhatsz.

Az örökségben egyetértünk:-)
Na de aztán elkúrják, nem kicsit, nagyon, miazhogynagyonis!

Közben visszavesznek a családtámogatásból, a családi adókedvezményből, adót emelnek, rezsit emelnek, privatizálnak, IMF hitelt vesznek fel.....stb.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés