Lemondott a szlovák miniszterelnök

2021. március 30. 17:26
Elfogadta Igor Matovic szlovák kormányfő lemondását Zuzana Caputová államfő kedden, majd Eduard Heger volt pénzügyminisztert bízta meg az új kabinet megalakításával.

Mint arról összefoglalónkban már írtunk, sejteni lehetett, hogy a Szputnyik V vakcina beszerzését övező botrány miatt Igor Matovic lemond kormányfői tisztségéről, helyére pedig a pénzügyminiszter kerül. A vakcinabeszerzést övező ellentmondások következtében végül Matovic vasárnap jelentette be, hogy a kormányválság rendezése érdekében lemond posztjáról.

Szerva itt, csere ott

A pozsonyi kormány ezt követően kedden határozott saját feloszlatásáról, és ennek a ténynek a bejelentésével a négypárti szlovák kormánykoalíció bizalmát élvező Eduard Hegert javasolta a kormányfői posztra.

Előzetes hírek szerint Heger már kedden ismerteti kormánya várható személyi összetételét az államfővel, ám a megújult kabinet tagjainak listáját egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Helyi megfigyelők szerint a kabinet összetételében a négypárti koalíciót alkotó pártok erőviszonyait tekintve az átalakítás után sem várhatóak változások. Amit már most tudni lehet az az, hogy a pénzügyi tárcát Igor Matovic volt kormányfő vezetheti majd.

Eduard Heger. <br> Fotó: Kay Nietfeld / POOL / AFP

Elemzői vélemények szerint a kabinet átszervezése és a miniszterelnök személyének cseréje a több hétig tartó koalíciós válság végpontjaként értelmezhető ugyan, de nem jelenti azt, hogy ezzel minden konfliktus lezárult volna a kormánykoalíciót alkotó pártok és képviselőik között. A TASR szlovák hírügynökség által idézett egyik politikai elemző, Aneta Világi szerint a koalíciós válság miatt csaknem minden szereplőnek negatív hozadékokkal kell számolnia, főként a következő parlamenti választásokkal összefüggésében.

Széthúzó kormánykoalíció

Az elemző szerint ez érvényes a koalíció legnagyobb pártjára, a Matovic vezette centrista Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalomra éppúgy, mint az immár volt kormányfő távozását leghangosabban követelő két kisebb liberális pártra, a Szabadság és Szolidaritásra (SaS) és az Emberekért (Za ludí) pártra is. Ugyanakkor a negatívumok vélhetően kevésbé éreztetik majd hatásukat a koalíció második legnagyobb pártjára a Boris Kollár vezette jobb-közép Család vagyunk-ra (Sme rodina), amely többé-kevésbé elhatárolódott a koalíción belüli konfliktusoktól.

A szlovák kormánykoalícióban néhány hete az egyes pártoknak a járványkezelésről alkotott részben különböző elképzelései, illetve Igor Matovic és az SaS-t vezető Richard Sulík személyes konfliktusai miatt vált feszültté a helyzet. Ez tovább mérgesedett és koalíciós válsággá fajult azután, hogy Igor Matovic a liberálisok ellenében úgy döntött, hogy Szlovákia vásárol az orosz Szputnyik V, koronavírus elleni vakcinából. A koalíciós válság idején, néhány hét alatt a kormány hat minisztere mondott le vagy jelentette be távozását, s végül ugyanígy tett Igor Matovic kormányfő is.

(MTI)

Nyitókép: Vladimir Simicek / AFP

Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés