Szlovéniában még mindig túl élénken élnek azok az emlékek, amikor az újságcikkeket a kommunista hatóságoknak kellett jóváhagyniuk – hangsúlyozta, hozzátéve:
in 't Veld cenzúrája veszélyesen emlékezteti azokra az időre.
„Örülök azonban annak, hogy ezt az európai nyilvánosság előtt tette” – írta Jansa a holland liberális képviselőnek.
A miniszterelnök egy videót szeretett volna levetíteni
Az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) a médiaszabadság szlovéniai helyzetérő folytatott pénteki vitában Jansa egy maga által készített mozgóképes összeállítást szeretett volna megosztani a képviselőkkel, amely egyebek között bemutatja az újságírók elleni támadásokat, gyilkossági kísérleteket, amelyeket Szlovéniában követtek el az ország önállóságának kezdete óta. Ezt azonban nem tette lehetővé a videókonferenciát vezető in 't Veld technikai és időbeli korlátokra hivatkozva.