Rejtélyes hálószobai fotó: nem az a legnagyobb kérdés, lesz-e pornó

Mután Magyar Péter elismerte, hogy részt vett a drogos házibulin, nagy nyomás nehezedett Magyarországra – mutatott rá az elemző.

A NER tudás- és értelmiségellenes gőzhengere kizárólag úgy számolható fel, hogy mindenki, aki ellene mond a Fidesz ámokfutásának, fegyelmezetten beáll az ellenzéki együttműködés soraiba – ha mással nem is, legalább a szavazatával.
„Ma Magyarországon, a 2022-es választási kampány küszöbén, ahol a Fidesz hübriszétől (vagyis gőgjétől – az idegen szóhasználattal Tihamér kedvében járnék, ha megengedi) eltelve építi ki egypárti túlhatalmát, és hazudtolja meg a jog uralmának, a polgári demokráciának és a keresztény szolidaritásnak az alapértékeit, a fentebb felvázolt cselekvési módok értelmiségiektől – vagy magukat annak tartóktól – elfogadhatatlanok. Az első eset, a csöndben tűrés még magyarázható személyiségbeli okokkal: tisztában vagyok vele, hogy nem mindenkinek való a közélet és a politika. Egy bizonyos vörös vonalon túl azonban minden magát felelős értelmiséginek tartó embernek tudnia kell »nem«-et mondani. A másik három eset nem más, mint az a leereszkedő, finnyás, idealista vergődés, amit minimum bomlasztásként, de leginkább súlyos bűnként lehet értékelni, amelyet valóban felelős magyar értelmiségi nem követhet el.
Kilépni a komfortzónából

Itt az ideje tehát mindenkinek leszállni a földre, és elfogadni a valóságot: a NER tudás- és értelmiségellenes gőzhengere a maga politikai kinevezettjeivel, az Európától távolodó és a keleti autoriter rezsimek felé kacsintó »hibrid« rendszer és a korrupt haveri kapitalizmus kizárólag úgy számolható fel, hogy mindenki, aki ellene mond a Fidesz ámokfutásának, fegyelmezetten beáll az ellenzéki együttműködés soraiba – ha mással nem is, legalább a szavazatával. Azok az ellenzéki pártok, amelyek ezt megtették, kiléptek a komfortzónájukból. Azok az értelmiségiek, akik – mint jómagam – értelmezhető politikusi pályára léptek, szintén. Ugyanúgy, ahogy harminc éve egy oldalon ült minden rendszerváltó erő, most is félretettük a köztünk lévő világnézeti különbségeket, sérelmeinket, és megállapodtunk egy nemzeti minimumban, ami nem más, mint a polgári demokrácia helyreállítása és megerősítése Magyarországon polgáraink jóléte és szabadsága érdekében.”