A kormány egyházakra és sportra költ az egészségügy helyett

2021. március 22. 10:00

Niedermüller Péter
Facebook
Nehéz erre a „politikára” szavakat találni.

„Alig hihető, pedig így van, hogy a kormány a járvány legsúlyosabb időszakában, azaz az elmúlt egy évben sportra több mint 288 milliárd forintot fordított, az egyházakat pedig több mint 153 milliárd forinttal támogatta. Ezzel szemben az egészségügy fejlesztésére mindösszesen 60,7 milliárd forintot fordított. Van ember, aki szerint elfogadható az, hogy ennek a borzalmas járványnak az idején a kormány közel az ötszörösét költi a sportra, mint az egészségügyre?

Nehéz erre a „politikára” szavakat találni. Külön „érdekessége” a történetnek, hogy ezeket az átcsoportosításokat az eredetileg a járvány negatív hatásainak a leküzdésére létrehozott Gazdaságvédelmi Alapból foganatosították. Tehát nem a KKV-k megsegítésére, nem a gazdaság újraindítására, nem a járvány következtében állásukat, munkájukat vesztett emberek támogatására, nem az önkormányzatok megsegítésére fordították ezeket az összegeket. Ez a kormány pont azokat a feladatokat nem látja el, amelyek minden, a polgárait féltő, morális elveken működő demokratikus kormánynak el kellene látnia.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 67 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A sport az egészséget védi, az egyházak szintén.

Én Czegledy szerződéseire sajnálom a pénzt.

Mentális és testi egészség. A legjobb egészségügyi befektetés a sportra nevelés és a lelki egészséghez segítség.
Azért halnak meg sokan a covidban, mert rossz a lakósság fizikai, egészségi és lelki állapota. Hosszó távon ezen kell segíteni, ezért is igaza van Orbánnak.

Bár én veled nem igen állok szóba, de mivel most tisztességes hangon kérdeztél, válaszolok.
A Dél-Amerikai foci egyik nagy háttere, hogy van egy csomó gyerek, aki nagyon rossz körülmények között él a favellákban. Az egyik szórakozásuk, hogy focit néznek, az egyik kiemelkedési lehetőségük a foci. Tehát rengetegen fociznak, ahelyett, hogy pl. kábszert szednének. Kevesen lesznek sztárok, de nagyon sokan fociznak.
Amennyiben a magyar sport sikeres, ez nagyon hamar átmegy a köztudatba. Rengeteg fiatalt inspirál, hogy sportoljon (nem a meccset TV-én nézve sörözőkre gondolok).
Hát valahogy így.

Normális helyeken a sport az egészségügy része.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés