Bíróság előtt vallott a civil hajók ellen Matteo Salvini

2021. március 20. 20:48
Salvini szerint személyében azt állítják a vádlottak padjára, aki a nemzetbiztonságot védi.

Abszurd, hogy a civil hajók megtagadják a partra szállást a legközelebbi biztonságos kikötőben, és azt állítják a vádlottak padjára, aki a nemzetbiztonságot védi – mondta Matteo Salvini, a jobboldali olasz Liga párt vezetője, aki az Open Arms spanyol civil hajó feltartóztatása miatt ellene zajló előzetes bírósági tárgyaláson beszélt Palermóban szombaton.

A vádlottból vádló lett

A palermói Ucciardone börtön bunkertermében tartott tárgyaláson, melyen a sajtó nem vehetett részt, kiszivárgott hírek szerint a volt belügyminiszter egyebek között kijelentette:

„Egyedüliként fizetek meg mindenkiért (...) oda jutottunk, hogy aki bűncselekményt követ el, az áldozat szerepében tetszeleg, és másokat vádol bűnösséggel”.

Hozzátette: a hajó kapitánya megtagadta, hogy a migránsok a legközelebbi biztonságos kikötőben érjenek partot. Így – Salvini szerint –

a civil szervezet, mely mindenáron Olaszországba akarta szállítani az illegális bevándorlókat, kényszerhelyzetbe hozta az olasz államot,

amely ennek ellenére sem tagadta meg az emberek ellátását. Hangsúlyozta, hogy mandátuma időszakában sikerült csökkenteni a kikötések számát, amivel emberéleteket mentettek meg. Megjegyezte, hogy a migrációval kapcsolatos döntéseket a kormánnyal egyeztetve hozta meg.    

Salvini szerint a migránshajó direkt időt húzott

Salvini védelme dokumentumként mutatott fel egy email-üzenetet az Open Arms és a máltai hatóságok között, melyben Valletta felesleges időhúzással vádolta a hajó kapitányát, hangsúlyozva,

hogyha egyenesen spanyol kikötőbe megy, a fedélzeten utazó migránsok rég partot értek volna.    

Az Open Arms 2019 nyarán történt feltartóztatása miatti előzetes eljárás az első, amely civil hajó ügyében indult Matteo Salvini volt belügyminiszterrel szemben. Az első ülést január 9-én tartották, februárban a benyújtott dokumentációt vizsgálta át a bíróság, a mostani harmadik ülésre már több mint húsz civil szervezet és magánszemély nyújtott be polgári jogi igényre kérelmet. Közöttük szerepel az Open Arms kapitánya, Marc Reig Creus, akivel szemben Olaszországban eljárás folyik illegális bevándorlás elősegítése címén, továbbá Palermo és Barcellona városa, valamint hét migráns, aki az Open Arms hajóval érkezett. A hajót üzemeltető

Pro Activa Open Arms közösségi oldalán azt írta, igazságot akarnak a Salvini és Európa képviselte migrációs politikával szemben.   

Matteo Salvini ellen nem ez az egyetlen eljárás

A Matteo Salvinivel szemben zajló Gregoretti-üggyel ellentétben, amelyben a cataniai ügyészség nem kíván vádat emelni, az Open Arms-üggyel foglalkozó Francesco Lo Voi ügyész vádemelést sürget, mivel úgy látja, a volt belügyminiszter "túszul ejtette" a bevándorlókat.   

Az Open Arms hajója 2019 augusztusában huszonegy napig várakozott Lampedusa vizein 147 fővel.

A fedélzeten tartózkodó, felnőtt kísérő nélküli kiskorúak és a betegek partra szállhattak. Spanyolország több kikötőt ajánlott fel az Open Armsnak, de ezt a nem kormányzati szervezet elnöke, Riccardo Gatti elutasította. A bevándorlók végül augusztus 20-án léphettek partra: az engedélyt a szicíliai Agrigento ügyésze, Luigi Patronaggio adta ki, miután Rómában már kormányválság zajlott, ami a Liga és a másik akkori kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) közötti töréshez vezetett a Giuseppe Conte vezette első kormány bukásával.    

Salvini korábban kifejtette, hogy

egy líbiai és máltai vizeken migránsokat fedélzetére vett spanyol hajóról van szó, amely nemet mondott Máltának,

és elutasította, hogy a migránsokat egy spanyol katonai hajó szállítsa biztonságos kikötőbe. Hozzátette, hogy az illegális migránscsoport közel felének teljesen nyoma veszett, ketten pedig börtönbe kerültek.    A Gregoretti-ügyben, amely egy olasz katonai hajó feltartóztatását érinti szintén 2019 nyarán, az előzetes eljárás következő ülése április 10-én lesz. A bíró május 14-re ígérte döntését arról, megalapozottnak tartja-e Matteo Salvini bíróság elé állítását vagy sem.

(MTI)

Fotó: MTI/AP/Bruno Thevenin

Összesen 25 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Na, mit tettél? .D

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés