Most az álcivilek szálltak be a felelőtlenségi versenybe

2021. március 17. 9:16

Völner Pál
Facebook
Azon siránkoznak, hogy járványhelyzetben nem lehet tüntetni, gyülekezni.

„Az egészségügyi dolgozók emberfeletti teljesítménnyel mentik az életeket, és az emberek zöme a munkájában és a magánéletében is komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy minél kevesebbet érintkezzen másokkal, hogy így is akadályozza a vírus terjedését. A Soros-szervezetek pedig eközben gondolkodás nélkül összeterelnének több tucat, esetleg több száz embert, hogy kockára tegyék az életüket és egészségüket – illetve azokét, akikkel aztán majd a buszon vagy a boltban véletlenül összefutnak. Semmibe veszik az orvosok, az ápolók és a magyar családok harcát a vírus ellen, csak azért, hogy nyafoghassanak egy kicsit.

Akármilyen szomorú is ez, sajnos nem meglepő:

– Gyurcsány és csatlósai az oltás ellen hergelik az embereket – miközben ők, ha le tudják pacsizni egy-egy haverral, soron kívül beadatják maguknak.

– Kamuvideóval és álhírekkel támadnak, az úgynevezett újságíróik folyamatosan szinte pánikkeltő cikkeket adnak közzé.Hazudnak a statisztikákról, hazudnak a külföldi trendekről.

– A baloldalt soha nem érdekelte a magyar emberek sorsa, és most sincs ez másként. Simán kockára teszik bárkinek az életét, csak hogy szidhassák kicsit a kormányt. Mindössze ennyire képesek, semmi máshoz nincsen tudásuk és tehetségük.”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 13 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem céljuk, de majd a kormányt okolják.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés