Az Európa Tanács ezúttal a lengyel sajtószabadságért aggódik

2021. március 16. 15:29
Dunja Mijatovic leszögezte: Lengyelországnak tiszteletben kell tartania a szólásszabadságra, a médiapluralizmusra és az adatvédelemre vonatkozó emberi jogi normákat.

A reklámadót, illetve az internetes közösségi szólásszabadságot érintő lengyelországi törvényjavaslatok miatti aggályainak adott hangot az Európa Tanács emberi jogi biztosa Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőnek írt, kedden közzétett levelében. Véleménye szerint a reklámadóról szóló jogszabálytervezet a független sajtóorgánumok elhallgattatásához vezetne, továbbá indokolatlanul korlátozná az információhoz való hozzáférés szabadságát.

Felhívta a lengyel hatóságok figyelmét arra, hogy az elfogadott intézkedések nem lehetnek diszkriminatívak, nem nyomhatják el a média sokszínűségét.    

Az Európa Tanács szerint nemzeti szerv nem alkalmas kontrollálni a közösségi médiát

Az internetes közösségi szólásszabadsággal foglalkozó törvénytervezetet illetően, amely előírányozza a lengyel közösségi média felett őrködő tanács létrehozását, Mijatovic aggodalmát fejezte ki a testület függetlensége, az illegális tartalom nem kellően pontos meghatározása, valamint a gyűlöletbeszéd szabályozásának nemzeti hiányosságai miatt.    

A biztos szerint a lengyel hatóságoknak biztosítaniuk kell, hogy a közösségi médiatársaságok online tartalommal kapcsolatos döntéshozatali körének szabályozására irányuló minden intézkedés világos és kiszámítható, továbbá a demokratikusságot garantáló rendelkezéseken alapuljon. Mijatovic kiemelte továbbá, hogy

a kommunikációs adatok tömeges tárolása, megőrzése ellentétes a jogállamisággal,

és a felhasználói tartalomra és adatokra vonatkozó minden döntéssel kapcsolatban hatékony jogorvoslati lehetőségeknek kell rendelkezésre állniuk.   

A lengyel kormány az egészségügyre fordítaná a médiacégek adóját 

Lengyelországban a reklámadóról szóló törvényjavaslat értelmében az érintett műsorszolgáltatók méretüktől függően reklámbevételeik 2-15 százalékát fizetnék be adóként, és az ebből származó bevételt az államkincstár a koronavírus-járvány által érintett egészségügyi és kulturális ágazat megsegítésére fordítaná.     

A lengyel ellenzék szerint a tervezet célja, hogy elhallgattassa a kormány bírálóit, és csendre intse a független médiát.

Az internetes szólásszabadsággal foglalkozó jogszabályjavaslat a közösségi fiókok letiltását hivatott megnehezíteni.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/PAP/Radek Pietruszka

Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés