Varsó is támadja a jogállamisági mechanizmust

2021. március 11. 16:40
Lengyelország csütörtökön panaszt nyújtott be az Európai Unió Bíróságánál az uniós költségvetéshez kötődő jogállamisági feltételrendszer miatt – közölte Piotr Müller lengyel kormányszóvivő.

A lengyel kormány információs központja (CIR) által közzétett nyilatkozatában Müller azt írta: az uniós állam- és kormányfők tavaly decemberi csúcsértekezletén elfogadott feltételrendszer nem támaszkodik az Európai Unió (EU) alapszerződéseire, sérti a tagállamok hatáskörét és az uniós jogot.    

Úgy látta:

a költségvetési eszközök kifizetését kizárólag objektív, konkrét, a jogi előírásokból egyértelműen eredő feltételekhez szabad kötni.    

A panasz benyújtását Lengyelország és Magyarország már a tavaly decemberi csúcstalálkozó után helyezték kilátásba. Az említett értekezleten megállapodás született az EU következő többéves költségvetéséről, a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alapról, illetve a közösségi források kifizetéséhez fűzött jogállamisági feltételrendszerről. 

A feltételrendszer nem lehet uniós eszközök kritériuma   

A feltételrendszer célja a csúcs zárókövetkeztetései szerint az uniós költségvetés, a helyreállítási alap szabályos kezelésének, az EU pénzügyi érdekeinek védelme. A zárókövetkeztetésekben egyúttal rögzítették:

nem elegendő az eszközök kifizetésének felfüggesztéséhez csupán annak megállapítása, hogy adott tagállamban jogállamisági elv megsértése történt.    

Müller ebben a vonatkozásban aláhúzta: a zárókövetkeztetések mit sem változtatnak (a feltételrendszerről szóló uniós) rendelet végleges változatában foglalt homályos szabályozás negatív értékelésén. Rámutatott: az alapszerződések nem rögzítik egyértelműen a jogállamisági elvek betartásából eredő tagállami kötelességeket, így ezek értékelését – mint kiemelte – nem szabad az uniós eszközök kritériumává tenni.

Az ilyen értékelés önkényes, politikai jellegű lenne, a rendelet ezért sérti a tagállamok egyenlő bánásmódban részesítésének elvét

– érvelt a szóvivő. A CIR nyilatkozata szerint Lengyelországgal párhuzamosan Magyarország is benyújtja saját panaszát az EU Bíróságához.

(MTI)

Fotó: MTI/PAP/Wojciech Olkusnik

Összesen 14 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés