A Fidesz kialakulása nem volt fátum, de fontos tény az is, hogy az ország fele hajlandó elfogadni, hogy egy autoriter rezsimben éljen, a másik fele viszont nem. Bármilyen motivációi is vannak az ellenzéki szavazók egyes, kisebb csoportjainak, összességében az országnak ez a fele az, amelyik nem fogadja el az Orbán-rezsim kínálta politikai kereteket. Ez tette sokáig lehetetlenné, hogy érdemi sikereket érjenek el, holott nincs sehol megírva, hogy ilyen feltételek mellett lehetetlen a rezsimet megdönteni.
A legőszintébben mondom: nagyon rossz, hogy az antiorbánista ellenzék létrejött. Jobb szeretnék arányos választási rendszert, gyenge, törékeny koalíciókra épülő kormányokat, erős regionális és helyi önkormányzást. Jobb szeretnék joguralmat. Erős érdekképviseleteket. És nem csak én sajnálom ezt a mostani helyzetet. Az ellenzéki szavazók is sajnálják, és sajnálják maguk a pártok is.
Az előválasztás remélhetőleg hatékonyabb válasz, de ez csak az egyik előnye ennek a megoldásnak, a másik, hogy az előválasztás kísérlet arra, hogy a politikai sikerre törekvést, egyéni ambíciót összeegyeztesse azzal a belátással, hogy muszáj valamelyest együtt is működni egymással. S teszi mindezt hangsúlyosan demokratikus módon.”