Elítélte a Budapest Pride Jakab Péter megszólalását

2021. március 08. 13:12

Budapest Pride: Azok a jelöltek nyerjék az előválasztást, akik a legjobban tudják képviselni az LMBTQ-közösség érdekeit.

2021. március 08. 13:12
null

 „Közös célunk, hogy minél több választókerületben

– írta a Budapest Pride.

Jakab Péter a mai telexes interjújában nyilatkozott a szivárványcsaládok jogairól. Azt mondta: „soha nem fog azért küzdeni, hogy egy gyereknek három apja legyen”. Úgy tűnik, hogy a Jobbik-elnök megfogalmazása nem nyerte el az LMBTQ-közösség tetszését. A Budapest Pride szerint ez pont ugyanolyan beszéd, mint amikor Orbán Viktor 2016-ban a Politiconak adott interjújában a jogegyelőség kérdésében almákról és körtékről beszélt.

„Jakab ahelyett, hogy visszaadná a szakemberek kezébe a döntést, ideológiai alapon döntene arról, hogy ki váljon örökbefogadó szülővé” – írta közösségi oldalán a Budapest Pride, majd hozzátették: „Mi pedig továbbra is ki fogunk állni amellett, hogy a család az család, a tisztelet és az emberi méltóság mindenkinek jár, és

– fogalmazott a mozgalom.

Címlapkép: Jakab Péter és a Budapest Pride. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luisbathhelena
2021. március 08. 21:36
soha nem fog azért küzdeni, hogy egy gyereknek három apja legyen”. Nem-e?? A kamionon fogsz vonaglani rózsaszín bőrtangában, ha hoz 2 szavazót...
istvanv2
2021. március 08. 20:11
az lmbtq menjen a pokolba. Semmi szükség rájuk. Nekünk nem kellenek.
B_kanya
2021. március 08. 20:04
Ez nem jákób napja: "Jakab Péter egy interjúban azt állította, hogy a Fideszre szavazott 1998-ban. A kérdés ezzel csak annyi, hogy a Jobbik elnöke 1980. augusztus 16-án született, így az 1998-as májusi parlamenti választáson nem voksolhatott."
Kanmacska
2021. március 08. 19:54
Nincs LMBTQ! Buzi van meg leszbikus.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!