Feljutásra áll az FK Csíkszereda, máris elkezdődtek a magyarellenes támadások Bukarestben

2021. március 7. 21:49
Alaptalan vádakkal illették a székely csapatot.

Megtáltosodott az FK Csíkszereda a román másodosztályban: a székelyföldi együttes szombaton 3-1-re legyőzte a bukaresti Rapidot és legalább egy napra feljött a Liga 2 második helyére – pedig a tavalyi szezonban éppen sikerült csak bennmaradni. Vasánapra egyébként visszacsúsztak a harmadik pozícióba.

Ha sikerülne a feljutás az élvonalba, azzal már két csapata is ott lenne a székelyeknek, a 2018-ban feljutott Sepsi ugyanis jelenleg a negyedik helyen áll, és biztos bennmaradónak tűnik.

Visszatérve a szeredaiakra: a Rapid Bukarest legyőzése után rögtön elkezdte a hergelést a román sajtó. A Főtér cikke szerint előbb egy névtelen nyilatkozat alapján azzal vádolták meg Szondy Zoltánt, az FK elnökét, hogy a 2019-es Csíkszereda–Rapid mérkőzésen „emberalatti fajnak” (specie subumană) nevezte a Rapid vezetőit, majd a csapat szurkolóinak Instagram-oldalára feltöltött posztba kötöttek bele. A „Szombaton délben 12:00 órától idegenben játszunk a Rapid Bukarest ellen” mondatot

úgy fordították, mintha a székely csapat külföldre (în străinătate) készülne

– ráadásul úgy állítva be, mintha ez a klub hivatalos oldala lenne. Végül pedig azt is felróják az FK-nak, hogy kizárólag magyarul kommunikál hivatalos oldalán és a Facebookon – ellenpéldának állítva a minden információt magyarul és románul is megosztó Sepsit.

Nyitókép: FK Csíkszereda/Facebook

Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés