A New York Times-nál nem olvasták a 444 cikkét

2021. március 7. 16:29

Békés Bence
Kontra
Magyarországon is előfordul, hogy a több tízezer embert mozgató, koordináló rendszerben hibák adódnak.

„Ugye kezdhetjük azzal, hogy nincs a világon tökéletesen működő rendszer?

Köszönöm. Aki az ellenkezőjét állítja, az vagy hazudik, vagy nagyon naiv és tájékozatlan. Ékes példái erre azok a nyugati bezzegállamok és az EU, amelyek az utóbbi években számos krízishelyzetben mutatták meg döntésképtelenségüket és a rosszul működő állami és szövetségi rendszereiket.

Ilyen volt a migránsválság, amelyben nem tudtak megfelelni a politikai vállalásuknak, ezért nem voltak képesek megvédeni a saját őslakos polgáraikat és a bevándorló tömegeket egymástól.

És ilyen a koronavírus-járvány is, amelyben számos alkalommal mutatkoztak meg a rendszereik gyengeségei. És igen, Magyarországon is előfordul, hogy a több tízezer embert mozgató, koordináló rendszerben hibák adódnak.

Hülye, aki azt hitte, hogy ez nem fordul elő velünk. Ahogy az is hülye, aki azt hitte, hogy amikor előfordul, akkor nem fog ráugrani az ellenzék teljes erejével, vagy a 444, mint az ellenzéki politikai erők lakájmédiája.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 163 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az Astra Zeneca oltással kapcsolatos hiba téyn kérdés.
Viszont azonnal világos kommunikáció kellett volna a köztv-n ,hogy az oltópontok működnek és ak iel tud menni, menjen és oltassa be magát.

Az Astra Zeneca oltással kapcsolatos hiba tény kérdés.
Viszont azonnal világos kommunikáció kellett volna a köztv-n ,hogy az oltópontok működnek és ak iel tud menni, menjen és oltassa be magát.

A fennakadás nem összeomlás. Csak nálad.
X

Aki semmit nem csinál, az könnyen mondhatja, hogy ő tökéletes, ő hibátlanul tenné a dolgát. Ez mögül a paraván mögül ízekre szedi azok tevékenységét, akik valóban cselekednek - mivel nem lehet őket leválasztani, sajnos az ellenzék érdekében is.

Nem kisfiam, ez egy valós probléma, ismerve a bolsevista baloldal felforgatásra, partizánkodásra, ha kellett, akkor spionkodásra alapozott munkamódszerét.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés