A Fidesz alkalmatlanságának emlékműve: a szaladó Gulyás Gergely

2021. március 7. 18:09

Kovács Gábor
HVG
Valójában Gulyás Gergely azt jelentette be, hogy a kormány alkalmatlan és/vagy lusta a járvány-válság kezelésére.

Szokatlanul rövid, mindössze pár perces Kormányinfót tartott Gulyás Gergely miniszter, ahol bejelentette a járvány miatt bevezetendő új, az eddigieknél sokkal szigorúbb intézkedéseket. Illetve dehogy jelentett be intézkedéseket, valójában az intézkedések vázlatát ismertette, amivel kapcsolatban több a kérdés, mint a közölt információ.

Valójában Gulyás Gergely azt jelentette be, hogy a kormány alkalmatlan és/vagy lusta a járvány-válság kezelésére.

A tárcavezető tájékoztatója azért volt ilyen kurta, mert a szóvivővel együtt rohantak vissza a kormányülésre, ahol épp kidolgozás alatt álltak a részletszabályok és az intézkedések. »Kidolgozás alatt álltak« – aki akar, kiáltson germanizmust, ami alapból butaság, ha valahova, ide a szenvedő szerkezet dukál.

A kérdés, ami az adófizető, szavazó állampolgár fejében felvetődik: mégis mi a rossz nyavalyát csinált a kormány az elmúlt egy évben?

Ugyanis épp egy éve tart a járvány, nem most jelent meg, sőt még csak a helyzet sem az elmúlt három napban fordult drámaira, ahogy azt Gulyás Gergely sugallni igyekezett. No, és ha az elmúlt három napban fordult? A kormánynak egy év alatt bőven lett volna ideje, és kutya kötelessége lett volna felkészülni minden eshetőségre a legjobbtól a legrosszabbig.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 51 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szokásos egyenröfögés az ellenséges médiából. Ráadásul ez az írás még a szokásosnál is szarabb. Ahogy elnézem, Vasárnapra csak ezt az ügyeletes nímandot tudták riadóztatni, hogy fosson ki magából valami fideszellenes szekrétumot.

És íme, az eredmény. Haladó és független.

Akkor Ti, mint a zsidó-náci koalíció tagjai, mire vagytok alkalmasak? A hazaárulásra, rablásra.

A szenvedő szerkezet egy nagyon jó kis nyelvtani szerkezet, én pedig kimondottan szenvedő szervezetnek érzem magam, h. a balos propaganda pontatlanul összeszerelt gépezetének nyikorgását kell unos-untalan hallanom. Mikor jönnek rá, h. a következetlenségük, a nyilvánvaló sóvárgásuk a minél rosszabbra kontra produktív?

Hogy? Hát hvg-s! Mindig hazudnak, csúsztatnak, hergelnek, nem bontják ki az igazság minden részletét.

Feri részeg videókat rak fel, Klára azt hazudja, hogy maszkban járt mindenhol( biztosan koronavírusos), László Hitler Imre oltani akar érvényes működési engedély nélkül.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés