Leslie Mandoki dalt írt Gorbacsov 90. születésnapjára

2021. március 5. 15:15
A Németországban élő zenész-producert régi, személyes ismertség fűzi a peresztrojka és a reformok atyjához, a szám főhajtás a politikus előtt.

Dalt írt Mihail Gorbacsov 90. születésnapjára Leslie Mandoki. A Németországban élő zenész-producert régi, személyes ismertség fűzi a peresztrojka és a reformok atyjához, a szám főhajtás a politikus előtt.

Született budapestiként büszke vagyok arra, hogy a magyarok voltak azok, akik 1989-ben lebontották a borzalmas vasfüggönyt és ezzel kiütötték az első téglát a berlini falból. Német állampolgárként pedig nagyon hálás vagyok azért a csodálatos történelmi pillanatért, amikor 1989-ben a berlini fal erőszakmentesen leomlott és mindaz újra összekapcsolódott, ami mindig is összetartozott" – idézte Leslie Mandokit a menedzsment által az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény.   

A zenész szerint Gorbacsov 90. születésnapján itt az ideje, hogy újjáéledjen a víziója és gyermekeink, unokáink, az utánunk következő nemzedékek számára biztosítsuk a kiszámítható és élhető jövő építését. Mint írták, Leslie Mandoki hisz abban, hogy

a művészek fel tudják rázni az embereket a letargiából, és képesek cselekvésre ösztönözni.   

A közlemény kiemelte: a magyar származású zeneszerző először az 50 év rockzene című német televíziós showműsor keretében, a Mandoki Soulmates tagjaival együtt a színfalak mögött találkozott személyesen Mihail Gorbacsovval. A politikus 1985-től volt a Szovjet Kommunista Párt főtitkára, majd a Szovjetunió elnöke.

A zenészekkel folytatott backstage-beszélgetéseken Gorbacsov elmondta, milyen veszélyesek voltak a progresszív szellemiségű dzsesszrock-zenészek a kommunista rendszerre.   

A nyugati tévéadások vétele lehetetlen volt, de még a rádióadásokat is zavarták. Így aztán a legnagyobb veszélyforrást a progresszív rockzene jelentette a rendszerre. A rock és a dzsessz volt az egyetemi diákság zenei nyelve, a szabadság zenéje” – áll a közleményben. Mandoki hangsúlyozta: hálás a sorsnak, hogy zenészként a munkájának köszönhetően megismerhette Gorbacsovot. A zenész-producer szerint napjainkban különösen nagy az elvárás a művészekkel szemben, hogy erősítsék társadalmunkban az összetartást, amiért a Mandoki Soulmates minden fellépésén felemeli a szavát.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Egyébként, minden erőlködése dacára, amivel a "glasznoszty"-ot, tehát a történelem üres lapjainak kitöltését forszírozta, Gorbacsov 1990 decemberéig titokban tartotta azt a családi tényt, hogy mindkét nagyapja üldöztetést szenvedett Sztálin alatt.
Erre is csak akkor került sor, amikor vezető értelmiségiekkel és újságírókkal találkozott, hogy igazolja kapcsolatait a keményvonalasokkal miközben az értelmiség támogatását is vissza próbálta szerezni.
"Nézzék az én két nagyapámat. Az egyiket besúgták, mert nem teljesítette a vetési tervet 1933-ban, amikor a fél család haldoklott az éhségtől. El is vitték Irkutszkba, egy fakitermelési munkatáborba. A maradék család ott maradt nincstelenül, a fele megsemmisült abban az évben. – mondta Gorbacsov, majd így folytatta:
A másik nagyapám meg éppenséggel szervezője volt a kolhozoknak, majd egy helyi adminisztrátor lett. Ez aztán volt valami beosztás annak idején. Eredetileg átlagos paraszt családból származott. Ő tizennégy hónapot töltött börtönben. Kihallgatások közben azt követelték tőle, hogy valljon be olyasmit, amit sohase követett el. Hála Istennek túlélte. Viszont amikor visszatért, az emberek kerülték a házát, mint egy fertőzöttét. Az a „nép ellenségének háza” – azt tartották. A rokonok és szerettei sem látogathatták, máskülönben „ezek” őket is elvitték volna.”
Mintha Gorbacsov saját családja maga példázná a sztálini korszak paradigmáját: az egyik nagyapa büntetést kapott, mert nem teljesítette a kollektivizálás abszurd és brutális követelményeit, a másik, miközben pont egyik vezetője volt magának a kollektivizálásnak, áldozattá vált nem más alapon, mint a Sztálin által kigondolt szervezett, random, állami terror.

emessze a Poklok tuze orokkon orokke, mert nincs megnyugvas a gonoszok szamara.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés