Az iskolák egy hónapra, az üzletek két hétre bezárnak

2021. március 4. 9:07
A döntések oka, hogy a vírus gyorsan terjed, a reprodukciós ráta nálunk az egyik legmagasabb Európában – jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón.

Hazánkat is elérte a koronavírus-járvány harmadik hulláma, a számok napról-napra romlanak: csütörtökre például 6278 új fertőzöttet azonosítottak, és 152-en haltak meg a vírus következtében.

Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője már pár napja felvetette, hogy megfontolandó a plázák és iskolák ideiglenes bezárása. Közben az oltáskampány is felpörgőben van: a koronavírus.gov.hu tájékoztatása szerint már 785 440 ember kapta meg valamelyik vakcinát, közülük 267 153 fő már a második oltását is megkapta.

Ma délelőtt újabb – de a vártnál kevesebb – AstraZeneca-szálítmány érkezik: a várt 127.200 adag helyett csak 105.600 adag vakcina, és szintén ma megérkezik az újabb Szputnyik-szállítmány is. Annak érdekében, hogy minél többen minél előbb megkapják az első oltást módosult az oltási stratégia. A következő egy hét oltási terve: folytatódik a regisztrált idősek oltása háziorvosoknál (250 ezer kínai vakcinával és 31 ezer Moderna-vakcinával). 114 ezer Pfizer-vakcinát a kórházi oltópontokon adnak be az időseknek. Ezen felül 74 ezer 60 év alatti krónikus beteget kórházi oltópontokra hívnak be SMS-ben most hétvégére, ők AstraZenecát kapnak.

Ilyen előzmények került sor a csütörtöki kormányinfóra, – egyébként a kabinet a szerda mellett ma reggel is ülésezik – amelyen Gulyás Gergely adott tájékoztatást a legújabb döntésekről, méghozzá egyenesen a Karmelita kolostorból, mivel még mindig tart a kormányülés. Ezért csak

egyelőre a nagyobb döntésekről számoltak be, részletek holnap is várhatóak – derült ki Gulyás szavaiból

A kormány a járványadatokkal foglalkozott. A terjedés sebessége nő, a reprodukciós ráta nálunk az egyik legmagasabb Európában” – kezdte a sajtótájékoztatót a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki bejelentette: szigorú korlátozások jönnek. A miniszter hozzátette: azért is van szükség az intézkedésekre, – halálesetek és a fertőzés további terjedésének megakadályozása mellett – hogy hamarabb lehessen nyitni.

  • Az oktatás területén az óvodákat és az általános iskolákat bezárják április 7-ig.
  • Az üzleteket március 8-tól két hétre – azaz március 22-ig – bezárják.
  • Kivétel: élelmiszerboltok, patikák, drogériák. A részletszabályokat az operatív törzs fogja kidolgozni.
  • Ugyanebben az időintervallumban minden szolgáltatás szünetel, kivéve a magánegészségügy.
  • Az edzőtermeket két hétre be kell zárni, az igazolt sportolók meccsei és edzései zárt kapuk mögött tarthatók csak meg.
  • A parkok, arborétumok nyitva lehetnek, a szabadtéri sporttevékenység lehetséges, másfél méteres távolságtartással

Mindenkit arra kérnek, ahol otthoni munkavégzésre van mód, biztosítsák ennek a lehetőségét. A maszkhasználat szabadtéren mindenhol kötelező. Szigorítják a határátlépést a személyforgalom tekintetében. A már létező szállodákra és vendéglátóiparra vonatkozó bértámogatást- és adókedvezményeket kiterjesztik mindazokra a szektorokra, amelyeknek most be kell zárnia – hangzott el a kormányinfón.

A miniszter egyben azt is kiemelte: reméli, hogy az utolsó szakaszában vagyunk a járványnak. A nyitás március 22-ével meg fog kezdődni, minden bizonnyal ütemezetten. „Mindenki vegyen részt a nemzeti konzultációban, ahol a nyitás szabályai eldőlnek. Ezekkel az eszközökkel tudjuk letörni a vírus harmadik hullámát” – mondta.

Ezt követően – a kormányülés miatt limitált módon – a sajtó kérdéseinek megválaszolása következett.

„Az Európai Unió esetében nincs döntés a vakcinaigazolványról” – mondta kérdésre Gulyás. „Lesz majd erről irányelv, de egyelőre nincsen semmilyen szabályozás” – tette hozzá. 

Gulyás a Fidesz tegnapi néppárti távozásáról elmondta, hogy az EPP frakciója a vírus időszakában teljesen lényegtelen szabályzatokkal foglalkozott, és ez világosan mutatja a párt éretlenségét. „Hosszú ideig adtunk esélyt az Európai Néppártnak, hogy olyan politikát folytasson, amiben egy bevándorlásellenes pártnak is legyen helye, de az EPP azt az utat választotta, hogy a balliberális erőkkel akar együttműködni” – jelentette ki.

Egyelőre az EPP-nek még tagja a Fidesz, de a frakcióból kiléptünk – tette hozzá. „A jó német-magyar kormányzati kapcsolatokat meg tudjuk őrizni a párton kívüli kapcsolatok nélkül is. Az EPP a nemzeti szuverenitást is tagadta, a Fidesz ezt nem tudja támogatni. Az EPP-n kívül is van élet” – szögezte le.. 

 

 

Nyitókép:MTI/Balogh Zoltán

Összesen 615 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem csodálkozom, a kormány, Szíjjártóval, Orbánnal az élen az egész telet az Adrián töltötte, végigjachtozták a felkészülési időszakot, így most megint velünk vitetik el a balhét.
Ez világos, az összes többi országban, sokkal rosszabb a helyzet, de az ottani kormányok böcsülettel, odaadással dolgoztak-dolgoznak, ez is világos..., ha megszorulnak Kárpátalját is beveszik az üzletbe.
Ami érthető, lévén, nekik Tiso, másodrangú állampolgárok, Kárpátalja, mint Antant-tag, hivatalból megbocsátva, sőt:
a nyújorki sémimaffiától még dicséretet is kapnak, amiért kiirtották a zsidó lakosságot a szlovák állam területén...,

Várható volt.

Csak az a 16 ezer légzőkészülék, amit az Orbánék "saját zsebre" vettek, csak azt tudnánk feledni.
ja, most úgy néz ki, akár kevés is lehet?...
Pedig Korózsék és az agytröszt, meg a Fekete-Győr nevű Soros-seggdugó má' szervezi a Felcsuti Pert...

Köszi, első felindulásban én is melléfogok néha...

Akkor nem igaz, hogy Szlovákiában megteltek a kórházak, segítséget kértek az EU-tól?
Az sem igaz, hogy rohangálnak összevissza orosz vakcináért?
A csehek, róluk ne is beszéljünk.
Csak az vigasztal, hogy az ATV Nap hírében minden patkány kapásból vágja, hogy Orbán megbukott, el.rta, miközben:
Magyarországnak semmi szégyenkezni valója NINCS.
Sőt, a magyar adatok összesítésben ott állnak, ahol az ország lehetőségei, ill. ATTÓL 20-30%-KAL JOBBAN!

Ahol én jártam, az utcán az emberek több, mint fele maszkot hordott.
Megyei jogú nagyváros.

Felelőtlenség.
Neked van igazad!

Szia!
Együtt fogunk ünnepelni, ez tuti:-))))
Ti is vigyázzatok magatokra!
Egyébként nem sokat mászkálok.

Van, aki mínuszt adott:-))))))

Pont, mint a Várbazárból.
Azt is jobblettvóna csupaszon hagyni, mint pénzt tenni bele.
A pénzt meg oda kellett volna adni segíllykeként a segíllykéknek, meg az ő Soros-"jogvédő" "civiljeinek"...
A lélegeztetőgépek árából is mekkora segííllyes civilizációs Soros-érzékenyítőkre futottavóna a Helsinkiseknek, TASZ-osoknak, meg a többi varangyosoknak, nem igaz?...

Igen, iróniának, keserű iróniának szántam. de nagyon kidolgozatlan, ezért elnézést kérek azoktól, akiket megbotránkoztattam...

Télen jachtoztak, hát nem tudod, az ATV-n, meg az aljamédián nincs lehetetlen.
Jó, hogy egyedül erre felfigyeltél, mert Karácsonyéknál, a "demokratikus" oldalon nincs lehetetlen:
Szíjjártó még a víz alatt - a befagyott víz alatt is - képes yachtozni...
Egész ősszel ezt ordították, azért van második hullám, mert a kormány az Adrián végigjachtozta a nyarat, ahelyett, hogy "felkészült" volna a vírus második hullámára... Érted?

Rendben, de mindig az adott környezetben elfoglalt helyhez kell viszonyítani, tetszik, nem tetszik, ez az egyetlen helyes magatartás.
Ott pedig Magyarország inkább, sőt, kimondottan a pozitív oldalon lóg ki.
Jobbak az adataink, mint a környező országoké.

Kár volt belebújni a kínaiak valagába!

Sokan nem értik, pedig nem véletlenül írtam:
"Ez világos"

Arra azért kíváncsi vagyok, hogy a hasonló lakosságszámú Csehország hogy lehet, hogy kb ugyanannyi embert oltott be, mint mi, akik nagyrészt keleti vakcinával oltakozunk. Természetesen ők nyugati vakcinával.
Feltételezve, hogy mi ugyanannyit kaptunk, hova lettek a nyugati vakcinák????

Hát ez az! A csehek kb 750 ezer embert oltottak be az EU-tól kapott vakcinával. Mi is kb ugyanennyit, de ebben rengeteg orosz és kínai is van. A csehek 10,7 millióan vannak, szóval valószínűleg közel ugyanannyit kaptunk, mint ők.

Arról beszélek, hogy ugyanannyi embert oltottak be, mint mi. Mivel ők is 10 millió körül vannak, mi is annyit nyugati vakcinát kaptunk, mint ők. Mi miért nem oltottunk be 750 ezer embert nyugati vakcinával? Miért csak a fele volt nyugati annak, amit felhasználtunk és a másik fele keleti? Hol van a 400 ezer nyugati vakcina?

Én az összes beoltottról beszéltem. Ez mindkét ország esetében 750 ezer körüli.

"Csehországban eddig több mint 700 ezer személyt oltottak be koronavírus-elleni vakcinákkal. Jan Blatny egészségügyi miniszter szerint jelenleg naponta mintegy 25 ezer embert tudnak beoltani Csehországban, ezt a következő hetekben legalább napi 30 ezerre szeretnék növelni."
https://www.portfolio.hu/gazda..

Még soha nem oltottak be Magyarországon annyi embert, szám szerint 232 ezret a koronavírus ellen, mint az elmúlt egy hétben, így a számuk meghaladta a 677 ezret. Az elmúlt 24 órában példátlan mértékben, 114 ezerrel ugrott meg a beoltottak száma a kormányzati statisztikában.

"Eddig 677 682 fő kapott oltást, közülük 249 499 fő már a második oltását is megkapta – közölte ma a koronavirus.gov.hu. A napi statisztikák alapján még soha nem kaptak annyian oltást, mint az elmúlt 24 órában: 114 ezerrel nőtt egy nap alatt a számuk az első oltás esetében, miközben a második oltásból 5 ezren kaptak.
https://www.portfolio.hu/gazda..
Mindkettő Portfolio cikk, igaz 3 nap eltéréssel

Beérkezett eddig egymillió kétszázezer nyugati vakcina. Beoltottunk 780 ezer embert NYUGATI és KELETI vakcinával. Miért?? Elég nyugati érkezett a 780 ezer beoltására. Hol van?

Azért én ebben nem vagyok biztos. A Portfolio nem helyesbített eddig.

Te egy igazi szakember vagy, már tavaly augusztusban zárni kellett volna, vagy már tavaly áprilisban, teljesen megzavartál......

Emlékszel, mennyit cikiztünk Téged az osztályban, mint a leghülyébbet....

Ezt a zárlatot úgy kellett volna bejelenteni, hogy a 8-órás kijárási tilalom kezdetét ki kellett volna tolni minimum 10 óráig.
Teljesen értelmetlen a 8 óra. November óta semmi pozitív hatása nem volt. AZ, hogy 7-kor megyek haza valahonnan vagy 9-kor az nem oszt nem szoroz. És most már hamarosan világos lesz 6-7-ig, röhejes, hogy mégis haza kell menni a sétáról.

"érkeznek külföldről behurcolt sokkal nagyobb fertőzőképességű új vírusvariánsok."

Ki hurcolja be? A határok zárva, bejönni, csak karanténkötelezettséggel ehet.

Eddig szívesen olvastam, amiket ide betettél. Bár nem értettem veled egyet, de tiszteltem a véleményedet.
De ezután a hozzászólásod után:
X

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés