A kínai hatóságok azt tervezik, hogy júniusra beoltják a közel 1,4 milliárdos ország lakosainak negyven százalékát a koronavírus ellen – közölte az állami média egészségügyi illetékesekre hivatkozva. Az év végére a tervek szerint a lakosság nyolcvan százaléka megkapja a vakcinát. Egyes térségekben ötven, illetve kilencvenszázalékos beoltottsági arányt akarnak elérni júniusig, illetve az év végére. Eddig a lakosság 3,5 százaléka kapott vakcinát, szakértők szerint az oltási arány azért ilyen alacsony, mert jórészt kordában tartják a vírust.
Az elmúlt hetekben csak külföldről érkezett emberekben mutatták ki a fertőzést, de őket érkezésük után azonnal elszigetelték a szigorú járványügyi előírásoknak megfelelően. A világjárványt okozó koronavírust először a világon a közép-kínai Vuhan városában mutatták ki 2019 decemberében. A járvány legelején sokak szerint nem volt hatékony a védekezés Kínában, de már tavaly január végére szigorú korlátozásokat vezettek be, több millió ember került karanténba, elkezdődött a tömeges tesztelés és kontaktkutatás.