Kilépés

2021. március 3. 13:43

Bencsik Gábor
Facebook
A Fidesz ma kilépett az unió Néppártjából. Szívem szerint hűteném az efölött érzett jobboldali lelkesedést.

„A Fidesz ma kilépett az unió Néppártjából. Szívem szerint hűteném az efölött érzett jobboldali lelkesedést. Senkinek nem jó, hogy így történt, a Fidesznek sem. Azt viszont látni kell, hogy meglehetősen sok víz lefolyt Európa különböző folyóin azóta, hogy a magukat a demokrácia őreinek gondoló nyugat-európai politikusok ezt a kilépéshez vezető folyamatot elindították. A politikai Európa ma nem ugyanaz, ami akár csak egy évvel ezelőtt is volt.

A kizárás-kilépés elhúzódó folyamata lehetőséget adott arra, hogy ezalatt érdemi átrendeződések kezdődjenek az unióban, ennek jele volt a tavaly decemberi kompromisszum is az úgynevezett jogállamisági mechanizmusról. Nyugat-Európa északi és déli fele között az érdekekben és az erőviszonyokban jelentős átrendeződések várhatók, és ebben az összefüggésben a V4-ek szerepe tovább felértékelődik, ahogy Franciaországé is. A járvány okozta válság az ideologikus megközelítésekkel szemben felértékelte a racionális és pragmatikus megközelítéseket. Ennek az évnek a nagy kérdése lesz, hogy az unió intézményeiben sikerül-e formális struktúrát, szövetségi rendszert, frakciót építeni e megközelítés mögé.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 66 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Döbbenet, hogy profi újságírók, médiaszakemberek, Bayer Zsolt is hamis infókat közölnek, a frakció és a párt: nem ugyanaz, bár mindkettő Nép-nek nevezi magát, ezt elismerem.

Hülye f.szfej, teljesen illogikus, amiket összezagyválsz.
Egyszerű tévedésről van szó, amit én is benyaltam volna, ha nem hallgatom a Kossuthon az Ütközőt, 13.05-kor: ott világosan elmondták, a kettő nem ugyanaz, és most a frakciótagság szünt meg f.szfej.

Ez így pontatlan, de alighanem idő kérdése, hogy a Fidesz kilépjen a Néppártból is. Alighanem két okból nem tette meg eddig: (a) nem volt érdeke a német konzervatív pártoktól elszakadni (most sem), (b) ha elkerülhetetlen, akkor szakítani kell, el kell vinni azokat, akiket csak lehet. Nyilván sokáig agyalt a Weber-Tusk agytröszt a megoldáson, de végül megtalálta. A szavazási arány arra utal, hogy nem sok tagpárt fog együtt menni a Fidesszel, a kifárasztásos-mézesmadzagos taktika bevált. (Ebből a szempontból mindegy, jogszerű-e az új szabály, már csak azért sem, mert a Fidesz nem várta meg, hogy alkalmazzák rá.)

Szögezzük le, hogy Magyarország számára az elválásból semmi előny nem származik, hátrány viszont minden bizonnyal, ezért örömre és ünneplésre valóban nincs okunk. Az a kérdés, sikerülhet-e egy valóban konzervatív-kereszténydemokrata nemzetközi pártcsaládot szervezni a Néppárton kívüliekből. Sajnos nem valószínű, mert a néppártiaktól jobbra lévő pártokat legalább annyi különbség feszíti szét, mint amennyi hasonlóság vonzza egymáshoz. Még az sem egyértelmű, hogy a lengyel kormánypárttal és Salviniékkal lehetséges a közös platform. Amíg Németországban nem szakad a jobbközép, vagy az AfD nem képes középre manőverezni és megerősödni, nem sok esély van a régi kereszténydemokrácia újjászervezésére.

A jobboldali propaganda természetesen a választási kampány kezdetéig pozitívra fogja festeni ezt a szakítást, mert mert ez a politikai célszerűség. Ettől még szomorú és hátrányos.

Itt NEM az igen-nem volt a kérdés, hanem a mikor. Személyesen örültem volna, ha kicsit tovább lehet húzni. Mondjuk, őszig.

Addigra talán a Covidon túl leszünk, nagyjából, és elkezdenek a pénzek is bejönni, lassan beindul az, ami leállt. Úgy volt, h. jan. közepétől. Nem lehet arról hallani, h. valóban. Nem igazán lehetett tovább húzni, de a pozíció vesztésekkel nem leszünk jobb helyzetben.

Szájer levadászásával kezdődött. Keserves, de majd kiforrja magát. Azért nem vagyunk olyan kevesen, csak elegen is legyünk.

Ez a komment leginkább közhelyes, nyilván nem volt más út, és ha LESZ új szerveződés, azt jobb előbb kezdeni, de egyelőre ez NEM egy győzelem. Sajnos.

A Szájer-ügy egy rossz álom lassan. Nyilván NEM lett volna szabad idáig jutnia. Mindegy, amin nem lehet változtatni, azt a tanulságon kívül elé kell felejteni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés