Karácsony lebeszélné a cégeket az adókedvezményről

2021. március 3. 10:29
A Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportja felháborítónak tartja, hogy a főpolgármester „a bajbajutott vállalkozásoktól veszi el által juttatott támogatást”.

A Magyar Nemzet írta meg, hogy kedden a Karácsony Gergely vezette főváros több bértámogatásra jogosult vendéglátós számlájáról is lehívta múlt héten a 2020-as, aránytalanul magas adóelőlegeket, illetve inkasszót alkalmaz ezek összegére.

A Fidesz-KDNP fővárosi frakciója az esetre közleményben reagált a közösségi oldalán. Mint ahogyan az olvasható, véleményük szerint „felháborító, hogy miközben a főpolgármester a budapestiek valós problémái helyett folyamatosan a kormány szapulásával van elfoglalva, és a főváros kivéreztetésén siránkozik,

a bajba jutott vállalkozásoktól veszi el a kormány által juttatott támogatást”.

Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes az üggyel kapcsolatban azt mondta a Telexnek, hogy:

A főváros vezetői az adóügyi hivatal munkájába, egyedi ügyekbe nem szólhattak bele”.

A helyettes városvezető azt is állította, hogy a nehéz évet záró idegenforgalmi vállalkozások a tavaly szeptember 15-én esedékes adófizetés idején több eszközzel is élhettek volna. Véleménye szerint például kérhettek volna adóelőleg-mérséklést.

Az ügyben azonban nem csak a vendéglátósok érintettek. Kedden például egy rendezvényszervező kkv jelezte, hogy tőlük egy főpolgármester által aláírt levélben lényegében pénzt kérnek.

A levélben azt írták többek között, hogy a kormány állami támogatásként felére csökkentette az egyéni, mikro- és kisvállalkozások helyi iparűzésiadó-előlegeinek a 2021-es befizetését. A főváros vezetése erre utalva 15-20 milliárdnyi adókiesésről ír, és arra presszionálja a céget, hogy ne vegye igénybe idén az állami támogatást, hanem fizesse be a teljes összegű iparűzési adót.

Összesen 25 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés