olyan felfüggesztést akartak a frakcióban keresztülvinni, amelynek a tartalma a legalapvetőbb képviselői jogosultságainkat korlátozta volna:
semmilyen parlamenti tisztséget nem lehet betölteni, semmilyen dossziéhoz nem lehet hozzájutni, semmilyen felszólalás nem lehet az Európai Parlamentben. Felvethetik, hogy ez nem hasonlít-e arra, ami velem történt korábban? De az egy egyszeri, kivételes politikai büntetés volt. Túltolták azt is – úgy ítélték meg, hogy megsértettem a frakcióvezetőt, ezért ennek legyen szankciója. Ezt el tudtam fogadni, de azt nem, hogy ezt egy intézményesített normává teszik: korlátlan ideig, egy teljes delegáció jogait akarják felfüggeszteni. Az a döntő kérdés, hogy a képviselő érdemben részt tud-e venni az Európai Parlament munkájában? Ugyanis ez a jogosultsága nem a politikai frakciójától származik, hanem a választóitól – ennek a korlátozására pedig a frakció nem jogosult. Ennek elismerésére az EPP-frakció nem volt hajlandó, mert mindenképpen
azt a tornamutatványt akarták végrehajtani, hogy ha már kizárni nem tudnak, akkor legalább felfüggesztenek minket.
Akkor a kilépés fő kiváltó oka az úgynevezett „tükörszabály” volt? Az Európai Néppártban felfüggesztett pártok frakcióbeli tagságát kötelezően szavazásra kell bocsátani, és ez esetben csupán egyszerű többség is elegendő a felfüggesztéshez. Ez tehát?
A „tükörszabály” csak ennek a problémának a négyzetre emelése. Általános értelemben ha valakit fel akarnak függeszteni, azt 2/3-dal kell megszavazni, de ha egy párt tagságát a Néppártban már felfüggesztették, akkor a frakcióban az ahhoz a frakcióhoz tartozó képviselők felfüggesztéséhez kötelezően szavazni kell, és ahhoz a feles többség is elég – valóban így van. De ez csak a hab volt a tortán. Nemcsak ez játszott közre a döntésünkben, hanem az egész – ezeket a történéseket nem lehet elválasztani egymástól: nincs tükörszabály, ha nincs felfüggesztés, és így tovább... Minket lehet, hogy ki tudnak szorítani, de ők itt maradnak ezzel a szabállyal, és ezzel még lesz bajuk.