Miért az alapszabály-módosítás volt a fal a néppárti frakciótagság ügyében, amelyen túl nem akartak már hátrálni?
Valóban ez a lényeges kérdés, hiszen nem most kezdődtek a kritikák, a kiszorításra irányuló törekvések. Véleményem szerint két oka van, amiért most jött el ennek a döntésnek az ideje. Az egyik az, hogy
a néppárti frakció többsége túl messzire ment – annyira messzire, amely már más döntést részünkről nem tesz lehetővé.
Már tavasszal is felháborító volt, amit a Néppárton belül a rendkívüli jogrend bevezetése miatt megkaptunk, – a Néppárt része volt annak a fakenews-cunaminak, amely arról szólt, hogy Magyarországon felszámolták a parlamentarizmust. Pedig ilyen döntéseket más európai országokban is meghoztak, és ezek a döntések a védekezés hatékonyságát növelték. Az egy abnormalitás, hogy amikor itt vagyunk a járvány harmadik hullámának a kellős közepén, akkor egyes néppárti képviselők immár a többedik körben támadásokkal, áskálódásokkal, kiszorítósdival vannak elfoglalva. Nem örömteli, hogy a politikai véleménykülönbségeket szankciókkal, retorziókkal akarják megoldani, és ez gyakorlattá vált az Európai Néppártban.
Mi volt a másik ok?
A másik ok, hogy az Európai Parlament képviselői a választóktól kapják a felhatalmazást. Ők a mi legitimációnk forrásai, nem a frakciónk, nem a pártjaink vezetése.
Ha a frakció a jogainkat korlátozza, akkor ezzel a ránk szavazói kétmillió magyar polgárt másodrendű európai polgárrá degradálják.
Ez elfogadhatatlan. Ha ez megtörténik, akkor nincs más választás, mint azt mondani, hogy ebből elég.
Ez a gondolat megjelent Orbán Viktor Manfred Webernek írott levelében is: egyes néppártiak „azon fáradoznak, hogy elnémítsák, letiltsák demokratikusan megválasztott képviselőinket”, illetve „korlátozzák őket választott tisztségük gyakorlásában”. Konkrétan mire gondolnak? Milyen korlátozásról van itt szó?
Sokak aktivitása a Néppártban arra koncentrálódik, hogy kizárják a Fideszt. Azt látták azonban, hogy a kizárásunkhoz a kellő többség nem lesz meg, sem a frakcióban, sem a pártban, így kiagyalták, hogy legyen felfüggesztés. A frakciótársaink elmondták nekünk, hogy
olyan felfüggesztést akartak a frakcióban keresztülvinni, amelynek a tartalma a legalapvetőbb képviselői jogosultságainkat korlátozta volna:
semmilyen parlamenti tisztséget nem lehet betölteni, semmilyen dossziéhoz nem lehet hozzájutni, semmilyen felszólalás nem lehet az Európai Parlamentben. Felvethetik, hogy ez nem hasonlít-e arra, ami velem történt korábban? De az egy egyszeri, kivételes politikai büntetés volt. Túltolták azt is – úgy ítélték meg, hogy megsértettem a frakcióvezetőt, ezért ennek legyen szankciója. Ezt el tudtam fogadni, de azt nem, hogy ezt egy intézményesített normává teszik: korlátlan ideig, egy teljes delegáció jogait akarják felfüggeszteni. Az a döntő kérdés, hogy a képviselő érdemben részt tud-e venni az Európai Parlament munkájában? Ugyanis ez a jogosultsága nem a politikai frakciójától származik, hanem a választóitól – ennek a korlátozására pedig a frakció nem jogosult. Ennek elismerésére az EPP-frakció nem volt hajlandó, mert mindenképpen
azt a tornamutatványt akarták végrehajtani, hogy ha már kizárni nem tudnak, akkor legalább felfüggesztenek minket.